33 fős legénységével süllyedt el az El Faro a Bahamákon

Az amerikai parti őrség szerint az eltűnt teherhajó, az El Faro valószínűleg elsüllyedt a bahamai felségvizeken, miután hajózási útvonalát keresztezte a Joaquin hurrikán. – írja a BBC.

A 224 méter hosszú hajó, 33 fős legénységével eltűnt miután leadta a vészjelzést múlt hét csütörtökön. A kutatást még aznap megkezdő repülőgépek törmelékeket találtak, többek között mentőmellényeket, konténereket, a vízben pedig olaj nyomaira bukkantak. Ezek alapján jutottak a mentőegységek arra a következtetésre, hogy a hajó elsüllyedt. Találtak továbbá egy holttestet egy súlyosan sérült mentőcsónakban.

„Még mindig keressük a túlélőket, vagy bármilyen erre utaló jelet” – mondta az amerikai parti őrség kapitánya Mark Fedor. A kapitány azonban hozzátette azt is, hogy a legénységnek roppant nehéz körülmények között kellene a túlélésért küzdenie.

A parti őrség elmondta, 70 000 tengeri mérföld kiterjedésű területen próbálják megtalálni a legénység 28 amerikai és 5 lengyel tagját.

A hajó Floridából haladt Puerto Rico felé a kijelölt hajózási útvonalon, tulajdonosa, a Tote Maritime képviselői elmondták, a hajó jelentősen vesztett sebességéből miután a motorjai lerobbantak. Hozzátették, két hajójukat is a helyszínre küldték és találtak egy konténert, amely valószínűleg az El Faroé.

A vállalat megvédte azon döntését is, melynek értelmében a hajónak engedélyezte, hogy a hurrikánhoz közel hajózzon. A kiadott közleményben elmondták a legénység megfelelően felkészült volt ahhoz, hogy megfelelően kezelni tudja az olyan helyzeteket, mint az időjárás változás.

A Joaquin hurrikán heves esőzéseket okozott a Bahamákon, ennek következtében számos ház megrongálódott. A vihar meggyengült állapotában Bermuda felé vonult el.

Berbás Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

Bizakodó képet mutat a friss kínai BMI-adat

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés szerdán közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (BMI) a februári, soha nem látott mélypontnak számító 40,3 pontról márciusban 50,1 pontra - azaz a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé - erősödött vissza.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás