Életbe lépett az argentin-magyar gazdasági megállapodás

Szeptember közepén életbe lépett az argentin-magyar gazdasági együttműködési megállapodás.

Szeptember közepén életbe lépett az argentin-magyar gazdasági együttműködési megállapodás, miután a dél-amerikai országban is parafálták az egyezményt.

Hazánk már a Magyar Közlöny egyik 2013. decemberi számában kihirdette – a 468/2013. (XII. 9.) Korm. rendelet keretében – a kölcsönös megállapodás szövegét, míg az argentin fél 2015. szeptember 12-ében jelölte megaz időbeli hatály kezdetét.

A kétoldalú gazdasági és befektetési kapcsolatok erősítése kapcsán a dokumentum 16 területet nevesít, így például a mezőgazdaságot és az élelmiszer-feldolgozást, az egészségügyet, a turizmust, a kkv-k közötti együttműködést, az IKT-szektort, valamint a vízgazdálkodást.

A megállapodással együtt létrejött a kétoldalú gazdasági vegyes bizottság is, amelynek tagjait a két ország külügyminisztériumai jelölik majd ki az együttműködés koordinálására.

Egyébként a működő tőke áramlásának kölcsönös elősegítésére  már 1993-ban beruházás-védelmi megállapodás fogadott el a két fél, azonban szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországhoz hasonlóan Argentína is tőkeimportőr ország, így egyelőre jelentős befektetések nem igazán várhatóak a részéről.

Café y mate

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás