Az elnöki gépen szöktették volna meg Snowdent

A WikiLeaks és Venezuela 2013-ban azt tervezte, hogy titokban kiutaztatják Moszkvából Edward Snowdent, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező informatikust, aki az orosz fővárosba szökött és ott ideiglenes menedékjogot kapott.

A terv az volt, hogy Snowdent Evo Morales bolíviai elnök repülőgépén titokban Dél-Amerikába szöktetik – mondta el Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója az El Deber bolíviai újságnak, amely vasárnapi számában ismertette a beszélgetést.

“Először annak a lehetőségét vitattuk meg, hogy Snowdent Nicolás Maduro venezuelai elnök repülőgépén vigyük el Moszkvából” – mondta Assange az újságnak Ecuador londoni nagykövetségén, ahova 2012-ben menekült be és azóta is ott tartózkodik. A kiszivárogtató portál alapítója ellen európai elfogatóparancs van érvényben, ha elhagyná a követség épületét, azonnal letartóztatnák.

Maduro gépét azonban az amerikai titkosszolgálat megfigyelés alatt tartotta, ezért felmerült, hogy Snowdent Morales elnök gépén szöktessék Dél-Amerikába.

Abban az időben mind a venezuelai, mind a bolíviai elnök Moszkvában tartózkodott egy konferencián.

A tervet végül is feladták, mivel kiderült, hogy az európai kormányok nem fogják átengedni Morales repülőgépét a légterükön.

A bolíviai elnök gépét arra kényszerítették, hogy szálljon le Bécsben. A repülőgép továbbrepülését csak azután engedélyezték, hogy meggyőződtek arról, hogy Snowden nincs a fedélzetén.

Bolívia akkor az Egyesült Államokat tette felelőssé az incidensért.

Morales többször is nyilvánosan kijelentette, hogy kész Snowdennek menedéket nyújtani Bolíviában.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump pletykája miatt ugrik az olajár

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás