Magyar sziget Chilében

Ahogyan a világ számos messzi pontján, úgy Chilében is élnek magyarok. Arról olykor azonban keveset tudunk, hogy ezek az emberek hogyan élnek, beszélik-e még a nyelvünket, ápolják-e még a magyar kultúrát. Dobri Balázst, a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasát éppen ezért chilei tapasztalatairól kérdeztük.

Az ösztöndíjnak köszönhetően egy társaddal, Gazsó Dániellel együtt lehetőségetek nyílt arra, hogy ez év áprilisától októberéig, fél évet Chilében töltsetek. Mit volt a legnehezebb megszoknod? Mi az, ami nagyon más volt ott?  

Az idő. Vagyis az időnek a nemlétezése. Az, hogy a városi busznak nincs menetrendje, vagy, ha az ember elmegy vendégségbe, a másfél óra késés annyira normális, mint mondjuk nálunk a két perc. Az emberek nem stresszelnek, sokkal lazábbak. A tömegközlekedési eszközökön nekiállnak zenélni, énekelni, előadják a saját szerzeményüket, felolvassák a saját versüket. Sőt, a vadidegen ember odajön hozzád, és elkezd érdeklődni. Csodálkoznak, hogy ilyen messziről, Magyarországról jöttél. És tudják, hogy hol van, és azt is tudják, hogy Budapest a fővárosa.

Aztán, a sok kóbor kutya szintén furcsa volt. Rengeteg van belőlük Chilében. Ott ülnek például a cipőbolt közepén. 

Viszont a legérdekesebb dolog, amit kint tapasztaltam, az az önkéntes tűzoltóság volt. Ez ugyanis teljesen önkéntes alapon működik. Az emberek, akik vállalják, munka után mennek egyenesen a tűzoltóságra, és szolgálatot tesznek. Támogatást csak saját maguk tudnak szerezni. Amikor egyszer kirándulni mentünk, a buszra felszállt egy önkéntes tűzoltó, és kalappal kéregetett pénzt a tűzoltóságnak. Előfordul azonban olyan is, hogy önköltségen mennek tüzet oltani. 

Mit érdemes tudni a chilei magyarokról? 

A kinti magyarok leszármazottakkal együtt körülbelül kétezren vannak. Közülük a programokon keresztül kétszáz-kétszázötven fővel sikerült kapcsolatba lépnünk. Magyarul azonban már nagyon kevesen beszélnek, közösségi programot eddig gyakorlatilag az évi három nemzeti ünnep jelentett számukra. 

Korábban nem alkottak egységes közösséget, hanem vallási és politikai hovatartozástól függően, több kisebb egyesületre oszlottak. 1989-ben alakult meg a Chilei Magyar Kulturális Egyesület, melynek célja, hogy politikától és vallástól függetlenül, az összes magyart összefogja. 

A nagykövetséget 2009-ben bezárták, és 2014 januárjában nyílt újra. 

Hogy fogadtak Titeket a chilei magyarok? Ők tudták előre, hogy jönni fog két fiú, akiknek az lesz a feladatuk, hogy segítsenek a magyar kultúra ápolásában?

A fogadószervezet, a Chilei Magyar Kulturális Egyesület természetesen tudta, hogy megyünk. A helyi magyarok viszont nem tudták. Áprilisban érkeztünk Chilébe, és Húsvét ürügyén úgy gondoltuk, hogy stílszerűen, húsvéti locsolással, a húsvéti hagyományok bemutatásával kezdünk. Meglátogattuk az idősebb asszonyokat, akik nagy szeretettel fogadtak minket. Őket többnyire magyar nyelven tudtuk megszólítani. Elmagyaráztuk nekik, hogy kik vagyunk, mi célból érkeztünk. Aztán folyamatosan kerestük fel a helyi magyarokat, kulturális egyesületi tagokat. 

Kis idő múlva pedig teljes intenzitással elkezdődtek a rendszeres programjaink. 

Milyen programokat szerveztetek?

Négy rendszeres programunk volt: az irodalmi estek, főzőestek, magyar táncházak vagy táncórák, illetve filmklubok. Ezenkívül magyarból magánórákat tartottunk akkor, amikor az egyébként havi rendszerességgel Buenos Airesből érkező magyartanár nem tudott eljönni.

A magyar kultúra ápolása mellett célunk volt az is, hogy kifelé is megmutassuk, kik vagyunk. Így középiskolákban, egyetemeken tartottunk előadást Magyarországról, nagy sikerrel.

Miből álltak a helyi magyaroknak szóló programok és mi volt a céljuk?

Minden program spanyol nyelven zajlott, rendszeresen a Magyar Nagykövetség épületében. Az volt a célunk, hogy elkezdjünk valamit a nulláról, elérjük azt, hogy a helyi magyarok magukénak érezzék a nagykövetséget, mint „magyar szigetet”, és miután mi elmegyünk, ezeket a programokat ők maguk folytassák. Ehhez új utakat kellett nyitnunk. Szeptemberben például elmentünk Buenos Airesbe, hogy felvegyük a kapcsolatot egy helyi magyar néptánctanárral, aki, ha csak ritkábban is, de folytatni tudja majd az általam elkezdett néptáncórákat. 

Az irodalmi estek során sokat olvastunk Máraitól, beszélgettünk arról, hogy mit jelent valakinek elhagyni a hazáját, mit jelent magyarnak lenni Chilében. A filmklubok során dokumentumfilmeket, történelmi filmeket vetítettünk.

A számokban kifejezhető legnagyobb eredményünknek azt tekintjük, hogy az októberi búcsúprogramunkon, a gulyásfesztiválon száznegyvenen vettek részt. 

Milyen korosztály vett részt a programokon?

Teljesen vegyes. Szerencsére több generációt sikerült elcsalogatnunk. Idősebb embereket is, akik még tudnak magyarul, de az unokáikat is, akikkel már csak spanyolul tudtunk kommunikálni. 

Nyilván fél év alatt sokat beszélgettetek a helyi magyarokkal. Volt olyan személyes történet, ami nagyon megragadott?

Sok érdekes élettörténetet hallottunk. Találkoztunk egy kedves házaspárral, akik kint Chilében ismerkedtek meg. A feleség a Vajdaságból származik, ott elvették mindenüket, el kellett hagyniuk a hazájukat, a férj pedig Magyarországról érkezett. Egymástól függetlenül, eltérő időben mentek Chilébe, és ott találtak egymásra. Lényegében őket az emigráció hozta össze. 

A helyi magyarok közül esetleg kedvet kapott valaki ahhoz, hogy Magyarországra látogasson?

Természetesen, nem is egy ilyen ígéretet kaptunk. Sőt, találkoztunk néhány olyan családdal, akik élni is szívesen visszajönnének Magyarországra. 

Véleményed szerint mit adott a Chilében élő magyaroknak ez az ösztöndíjprogram?

Ez az ösztöndíj egy olyan program, amelyet nem gazdasági szempontból kell megvizsgálni. Hiszen felbecsülhetetlen értéket adott a kinti magyaroknak, akiket sokszor a gyűlölet és a fájdalom vitt rá hazájuk elhagyására. Van olyan, akinek elég volt, hogy elmesélhette nekünk élettörténetét, de van olyan is, akinek a csárdás lépéseinek megtanulása jelentett nagyon sokat.

Mit gondolsz, nélkületek is folytatódnak majd ezek a programok?

Bízom benne. A programjaink során arra is figyeltünk, hogy találjunk olyan személyeket, akik később nélkülünk is összefogják majd a közösséget. Ezenkívül felajánlottuk, hogy itthonról is szívesen segítünk nekik, amiben tudunk. Az azonban biztos, hogy a saját felelősségük is, hogy amit mi elkezdtünk, azt ők folytassák. Ehhez belső elkötelezettség is szükséges. 

Mit tekintesz a fél év során elért legnagyobb eredménynek?

Azt, hogy úgy érkeztünk Chilébe, hogy a magyaroknak nem volt közösségi életük, ehhez képest úgy jöttünk el, hogy négy működő közösségi programot, valamint egy santiagói magyar bált és egy gulyásfesztivált hagytunk magunk után. Ez utóbbi két programunkra Chile legkülönbözőbb pontjairól érkeztek emberek. Óriási dolognak tartom, hogy időt, pénzt és energiát nem sajnálva jöttek el ezekre az eseményekre. Ez ugyanis azt jelenti, hogy fontosnak tartják a magyar kultúra ápolását, magyarságtudatuk megőrzését.

Köszönöm az interjút! 

Osztrovszky Edina

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás