Kuba kétoldalú megállapodást köthet az EU-val

A Kuba és az Európai Unió közötti kétoldalú megállapodásról szóló tárgyalások, – melyek fontos előrelépést jelentenek a két fél közötti kapcsolatok megerősítésében – harmadik fordulóját januárban tartják Havannában – adta hírül az Infolatam.

Kuba az egyetlen olyan latin-amerikai ország, amellyel az Európai Unió ez idáig nem kötött kétoldalú megállapodást. Ennek előmozdítása érdekében a két fél között eddig két ízben zajlottak tárgyalások: az elsőt áprilisban Havannában, a másodikat pedig augusztusban tartották Brüsszelben. A két találkozó alkalmával politikai párbeszédről, valamint Kuba és az EU közötti együttműködésről tárgyaltak, illetve kilátásba helyeztek egy kétoldalú megállapodást is.

Fontos kiemelni, hogy bár a tervezett szerződés tartalmazna egy a nemzetközi kereskedelmi szabályok megerősítéséről és a befektetések védelméről szóló fejezetet, nem egy kereskedelmi jellegű egyezmény lenne. A kubai gazdaság továbbra sem elég erős ahhoz, hogy egyenlő feltételekkel versenyezhessen a huszonnyolcakkal, valamint a többi latin-amerikai állammal, így egy EU-val kötött szabadkereskedelmi megállapodás gyakorlatilag öngyilkossággal érne fel a szocialista ország számára.

Az EU kubai képviseletének ügyvivője bejelentette, a tárgyalások harmadik fordulója a tervek szerint január 8-9-én fog megrendezésre kerülni a kubai fővárosban, amikor is már kényesebb témák is felmerülnek, például az emberi jogok kérdése vagy a civil társadalom legális működése. 

Gumhert Dóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Történelmi átalakuláson megy keresztül a Volkswagen

Az 1937-ben alapított Volkswagen története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. A belső égésű motorral szerelt utolsó VW-modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás