Elnökválasztás Uruguayban: többet és jobbat akar a mintademokrácia

Vasárnap eldől, hogy a brazilok melyik második fordulóba jutott jelöltnek szavaznak bizalmat, azonban a szomszédos Uruguayban is aznap tartják az elnökválasztást, legalábbis az első fordulót. Elemzők szerint ott is csak a második kör hozza meg a végleges eredményt, és az elmúlt tíz év eredményei ellenére egyáltalán nem biztos, hogy a kormányzó Frente Amplio meg tudja tartani pozícióját.

A “világ legszegényebb államfőjeként” ismert, José “Pepe” Mujica a jogszabályok értelmében nem indulhat újra az elnöki székért, azonban elődje, Tabaré Vázquez igen. (Annak azonban nincs jogi akadálya, hogy Mujica induljon a Szenátus egyik mandátumáért. Sőt, potenciális jelölt is lehet az Amerikai Államok Szervezetének elnöki tisztségére.) Brazíliához hasonlóan, ahol a Munkáspárt 2002 óta van hatalmon, úgy Uruguayban is most vasárnap dőlhet el, hogy tovább kormányozhatja-e az országot a baloldali Széles Front (Frente Amplio) koalíciója, amely 2005-ben vette át az ország vezetését a konzervatív Nemzeti Párttól.

Vázquez legerősebbnek tartott kihívója, a Nemzeti Pártot képviselő Luis Lacalle Pou az egyik korábbi uruguayi elnök, az 1990-es évek első felében gazdasági reformot végrehajtó Luis Alberto “Cuqui” Lacalle fia. Újabb párhuzam a brazil választásokkal: Dilma Rousseff kihívója, Áecio Nevesnek pedig a nagyapja volt rövid ideig az ország elnöke, Neves mellette kezdte politikai karrierjét.

S ahogy Brazília esetében, úgy Uruguay kapcsán is arra számítanak az elemzők, hogy a következő elnök személyéről csak a november 30-i második forduló során fog döntés születni. A legfontosabb kérdés mindkét országban az, hogy a növekedés lassulása mellett milyen programot, milyen fejlődési utat tudnak kínálni a jelöltek. Bár Uruguay Latin-Amerika egyik legfejlettebb gazdasága, ahol az oktatás és a társadalombiztosítási ellátás is magas színvonalú, széles az egyetértés arról, hogy mind az oktatás, mind a gazdasági és szociális infrastruktúra további fejlesztésekre szorul. A Frente Amplio gazdaság- és társadalompolitikájának köszönhetően az elmúlt tíz évben emelkedtek a szociális kiadások, jelentősen mérséklődött a szegénységi ráta (39-ről 11 százalékra) és így a társadalmi egyenlőtlenség mértékét mérő Gini-együttható is (a 2006-os 0,455-ről 0,384-re 2013-ban), továbbá csökkent a munkanélküliség is.

A technikai recesszióba került Brazíliához képest Uruguay szerencsésebb helyzetben van, mivel a többi latin-amerikai országgal ellentétben nem Kína, hanem az Egyesült Államok vált a legfontosabb gazdasági partnerévé az elmúlt években. Pepe Mujica vegyes modelljét, amely egyszerre volt piacbarát és beavatkozó, a Nemzeti Párt még inkább eltolná a szabadpiac felé: beruházás-vezérelte növekedést és külkereskedelem-bővülést célozva. Uruguay eddig is rendkívül nyitott gazdaságnak számított: exportját tekintve nem csak a termékskáláját, hanem a célországokat is diverzifikálni tudta, s ez segíti abban, hogy a gazdasági lassulás ellenére nem változnak negatív irányba a szociális mutatók.

Vagyis Brazíliával ellentétben itt nem okoz társadalmi feszültséget például az oktatás vagy az egészségügy színvonala. Tabaré Vázqueznek ez azonban nem elegendő a győzelemhez, legalábbis az elemzők szerint, akik úgy vélik, hogy megváltoztak az átlagos választói preferenciák. Bár a választók átlagéletkora 54 év, kilenc százalékuk mostanra érte el a választási korhatárt, s ők azok, akik többet és jobbat akarnak, és a 74 éves Vázquez-szel szemben (akit korántsem tartanak annyira liberális szelleműnek, mint Mujicát) a 41 éves Lacalle Pou könnyebben kommunikál velük, aki – kihívójával ellentétben –  a Twittert és Facebook-ot is használja választási kampánya során.

A szakértők hozzáteszik, hogy míg a Frente Amplio az “elmúlt tíz év eredményeit magyarázta”, nem adott tiszta képet az esetleges harmadik mandátumuk során megvalósítandó célkitűzésekről, míg Lacalle Pou érthető és világos stratégiával állt a választók elé az őket leginkább foglalkoztató három témában, vagyis az oktatást, a közbiztonságot és az infrastruktúra-fejlesztéseket illetően.

Az előzetes felmérések szerint Vázquez kapja majd a legtöbb szavazatot az első fordulóban, azonban nem elegendő arányút ahhoz, hogy meg is nyerje azt, a második fordulóig pedig tovább növekedhet Lacalle Pou népszerűsége. Ahogyan a brazil választások esetében, úgy itt is meghatározó lesz, hogy a harmadik legnépszerűbb jelölt ki mellé állítja majd szavazóit a novemberi fordulóban.

Solti Ágnes

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás