Egyre nő a portugál nyelv gazdasági potenciálja

“A portugál nyelv gazdasági potenciálja” címmel, Diogo Feio portugál európai parlamenti képviselő védnökségével rendeztek négynapos rendezvénysorozatot, illetve kiállítást az Európai Parlament brüsszeli épületében, mely február 18. és 21. között várta az érdeklődőket.

A portugál nyelv és kultúra (a luzofónia) terjesztésére hivatott Camões Intézet (Instituto Camões) egy, a megnyitón jelenlévő képviselője remek alkalomnak találta az eseményt a portugál nyelv globális fontosságának hangsúlyozására. Camões, Magellán és Cristiano Ronaldo nyelve “egyike a négy, globálisan elterjedt európai nyelvnek” (az angol, a spanyol és a francia mellett), sőt, ezzel együtt a harmadik az európai nyelvek ranglistáján az anyanyelvi beszélők számát tekintve.

Az ISCTE lisszaboni akadémiai kutatóintézet adatai szerint a portugál nyelv anyanyelvi beszélőinek száma 254 millió 540 ezer főre tehető – természetesen az egyetlen európai luzofón ország, Portugália ebből mindössze 10 millióért felel, a legnagyobb területű portugál nyelvű ország, és egyben legnagyobb luzofón gazdaság Brazília pedig körülbelül 200 millióért (lévén hogy csaknem minden brazil állampolgár portugál anyanyelvű, leszámítva néhány még  fennmaradt indián nyelv beszélőit). A további, körülbelül 45 millió főnyi portugálajkú népességen főként afrikai országok – São Tomé és Príncipe, a Zöld-foki Köztársaság, Angola, Mozambik, Bissau-Guinea – valamint az ázsiai miniállam, Kelet-Timor osztozik.

A luzofón világ (WikiCommons)

A portugál nyelv gazdasági jelentőségének hangsúlyozására talán nem szenzációs, de mindenképpen meghatározó adatként tárták a nyilvánosság elé a rendezők, hogy a világ népességének 3,66%-át kitevő luzofónok a globális GDP 3,8%-át állítják elő, ami mindenképpen jó arány, de ezt bizonyára lehet még fokozni. Különösen, hogy a kutatók azzal számolnak, hogy 2050-re 350 millióra emelkedik a portugál anyanyelvűek száma bolygónkon. Ezzel a portugál nyelvű országok és az Európai Unió között többnyire készséggel közvetítő Portugália – akinek egykori gyarmatairól van szó – és a luzofónia nemzetközi szervezeteként 1996 óta létező Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLPComunidade dos Países de Língua Portuguesa) szerepe is átértékelődhet a világgazdaságban.

Szabó Barnabás

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás