Ecuador: nem lesz törvényes az abortusz a megerőszakolt nőknek

Visszavonták azt a törvényjavaslatot, amely legalizálta volna az abortuszt a nemi erőszakot elszenvedett nőknek Ecuadorban. Paola Pabón, a kormánypárti frakció (Alianza País) képviselőnője pénteken elvetette az erre vonatkozó indítványát, melyet az előző nap terjesztett be. A visszalépés oka Rafael Correa elnök tiltakozása volt. Az államfő egy csütörtök esti televíziós interjúban a lemondását is kilátásba helyezte, ha a javaslatot elfogadják – írta a La Hora ecuadori lap.

A büntető törvénykönyv módosításáról tanácskoznak jelenleg az ecuadori országgyűlésben. Paola Pabón csütörtökön javasolta a jogszabály módosítását, melynek értelmében a megerőszakolt nők abortusza nem minősülne bűncselekménynek. A kormánypárti frakció több másik tagja és az ellenzék is támogatta a javaslatot. Correa viszont felháborodott ezen a lépésen. Az Oromar televízióban tett csütörtök esti interjúban árulásnak nevezte, ami a frakción belül történt. Elmondta, hogy soha nem fog hozzájárulni, hogy az abortusz törvényes legyen. Kijelentette, hogy benyújtja a lemondását, ha a párton belül továbbra is kitartanak a javaslat mellett. Ezt követően a parlament pénteki ülésén Pabón visszavonta az indítványt, hogy ne legyen szakadás a frakcióban.

A javaslat visszavonása élénk tiltakozást váltott ki a nők jogaiért és védelméért küzdő szervezetek körében, melyek hosszú ideje igyekeztek elérni, hogy az abortusz ne legyen bűncselekmény. Arra figyelmeztettek, hogy az érintettek így továbbra is titokban, illegálisan fognak majd abortuszt végeztetni. Ezek a beavatkozások jelentős egészségügyi kockázatot jelentenek a nők egészségére. Az El País cikkében közzétett adatok szerint Ecuadorban évente 125 000 abortuszt végeznek. A jelenlegi szabályozás alapján az abortusz illegális. A nemi erőszak következményeként létrejött terhességet csak abban az esetben lehet megszakítani, ha szellemi fogyatékos nő az áldozat.

Metzger Dóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás