Diplomáciai botrány alakult ki a szökevény szenátor miatt

Egy diplomáciai botrányt követően lemondott Brazília külügyminisztere, Antonio de Aguiar Patriota, miután egy korrupcióval megvádolt bolíviai politikusnak segített Brazíliába szökni.

Patriota, a bolíviai szenátornak Roger Pinto Molinának segített Brazíliába szöknie, annak ellenére, hogy egyik érintett ország sem adott engedélyt a határátlépésre.

A jobboldali politikus, Roger Pinto Molina 2012 májusa óta tartózkodott a La Paz-i brazil nagykövetségen mint politikai menekült. Nem véletlenül: 2012 júniusában tizennégy vádpontban találták bűnösnek és ezért egy év börtönre ítélték egy korrupciós ügy következtében, amellyel állítólag 1,7 millió dolláros kárt okozott hazájának. Molina tagadta a vádakat és azzal védekezett, hogy a bolíviai kormány azért próbálja meg lejáratni és kiiktatni, mivel nyíltan szembeszállt az elnök, Evo Morales politikájával.

A La Paz-i brazil nagykövetség egyik diplomatája, Eduardo Sabia a szöktetési akció közvetlen felelőse. Az ő feladata volt ugyanis, hogy augusztus 23-án egy brazil tengerészgyalogos-konvoj kíséretében Molinát a határhoz juttassa. Sabia azzal magyarázta tettét, hogy ő csak egy olyan súlyosan depressziós emberen próbált meg segíteni, akit politikai okokból üldöznek.

Miután az eset napvilágra került, Bolívia a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg Brazíliát, és magyarázatot követelt az ország kormányától. Dilma Rousseff szintén felháborodásának adott hangot és hozzátette, hogy ő már csak akkor értesült az incidensről, amikor Molina már Brazíliában, a határ közelében lévő Mato Grosso do Sul városában volt.

Ez a diplomáciai botrány alapjaiban rengette meg Antonio Patriota “top diplomata” státuszát, akinek nem a mostani volt az első ballépése. Augusztus elején John Kerry amerikai külügyminisztert hozta kínos helyzetbe, amikor egy kereskedelmi tárgyalás alkalmával kijelentette, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) kémkedése sérti Brazília szuverenitását és az Edward Snowden által kirobbantott botrány új kihívás elé állítja a brazil-amerikai kapcsolatokat.

Mindeközben a bolíviai szenátor, Roger Pinto Molina feltehetően még mindig Brazíliában tartózkodik, mivel vasárnap egy fénykép is megjelent róla, ahogyan éppen Fernando Tiburcio Peña, brazil ügyvéd otthonából lépett ki. 

Dilma Rousseff augusztus 26-án, egy másfélórás találkozót követően fogadta el Patriota lemondását, és az új külügyminiszternek a korábbi ENSZ-nagykövetet, Luiz Alberto Figuereidot nevezte ki. Mind Brazília, mind pedig Bolívia kijelentette, hogy a kínos diplomáciai eset ellenére sem romlott meg a viszony országaik között.

Kovács Réka

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás