Kormányválság egy új adó miatt

„Az uruguayi kormány mély válságban van” – ismerte el José Mujica uruguayi elnök a szétvált kabinet és két, gazdasági szakértőkből álló bizottsággal való egyeztetés után. Az elnök ezt közvetlenül a miniszterekkel való nézeteltérése után közölte, és sürgős tárgyalásra hívta össze a kormányt.

A válságot az indította el, hogy a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította azt az adót, amelyet a földtulajdonokra vetettek ki a kormány olyan céllal, hogy 60 millió dollárt gyűjtsön autópálya karbantartásra. A kifogásolt törvényjavaslat Mujica tanácsadójának támogatásával született, amit Astori és szakemberei kezdettől fogva elutasítottak. Véleményük szerint az új adó bevezetése szükségtelen volt, mivel ez a külföldi befektetések csökkenéséhez és a gazdasági fejlődés megtorpanásához vezet. 

A kormányon belüli ellentét a héten került felszínre, amit már előre jelzett két – ellentétes álláspontot képviselő – gazdasági bizottság felállítása a probléma kezelésére. A bizottságok közül a vezető csapathoz tartoznak Mujica gazdasági tanácsadói és a Költségvetési és Tervezési Hivatal, a másikhoz pedig a Gazdasági és Pénzügyi Minisztérium valamint a Központi Bank, amelynek alelnöke Danilo Astori, a kommunistából lett ortodox közgazdász, aki 2005 – a kormánykoalíció fennállása – óta felelős az uruguayi gazdaság megfelelő működéséért. A koalíciós kormány első mandátuma alatt a korábbi elnök, Tabaré Vázquez „szuper” gazdasági miniszternek nevezte Astorit, mivel akkor intézkedéseivel sikerült jelentősen fellendítenie a gazdaságot.

Viták a koalíción belül

A viták nem kizárólag Mujica pártján – MPP (Movimiento de Participación Popular – Népi Részvétel Mozgalma) – belül törtek ki, hanem a kormánykoalíció többi tagja is nagyobb rugalmasságot követelt Fernando Lorenzo gazdasági minisztertől. A különböző csoportokat magába foglaló koalícióban a pártok igényt tartanak a valódi „integrációs politika” megjelenítésének, amely nem kizárólag a korábbi gerillák (Mujica hívei), hanem a kommunisták, szocialisták, szociáldemokraták és kereszténydemokraták érdekeit is képviseli.  

Lorenzo úgy nyilatkozott, hogy pályafutása alatt már megszokta a támadásokat, de „nem kormánypárti miniszterektől és állami vállalati vezetőktől”. A támadások a gazdasági miniszter és tanácsadói ellen tovább folytatódtak, amíg Mujica egy sajtótájékoztatón közölte: „én vagyok az elnök, az emberek nekem szavaztak bizalmat, és az ülést határozatlan ideig berekesztem”, majd hozzátette, hogy a gazdaságpolitikán nem kívánnak jelentősen változtatni, és a fő cél, hogy a koalíció újra egységben tudja folytatni munkáját. 

Kiszivárgott, hogy Lorenzo és tanácsadói a rendkívüli minisztertanács összeülése után úgy döntöttek, beadják felmondásukat a Költségvetési és Tervezési Hivatalt ért támadások miatt – ez a jelenlegi kormány teljes széteséséhez vezetett volna – de Mujica elnöknek sikerült meggyőznie őket a maradásról. 

A választások közeledtével kivetett új adók semmiképpen sem kedveznek a hatalmon lévő koalíciós kormánynak. A költségvetési hiány jelenleg a GDP 2,8 százaléka, az infláció 8 százalékos, ami azt mutatja, hogy Uruguay megítélése a nemzetközi környezetben sem olyan ígéretes, mint a korábbi években. 

Buday Barbara

Felkapott hírek

Friss hírek

Merkel nem akar újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért térségi és helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás