_

Chávez már túl van a nehezén

Fidel Castro kubai ex-elnök Granma nevű újságban leadott keddi nyilatkozta szerint Hugo Chávez venezuelai elnök már gyógyul, bár nehéz napokon van túl. Chávezt immár két hónapja Havannában kezelik. A 2011 közepétől rákban betegeskedő Chávezt negyedik alkalommal műtötték  2012 decemberében, az összes kezelést – kemoterápiát és sugárkezelést – Kubában végezték.   

A 86 éves Castro elmondta, hogy minden nap kap tájékoztatást a venezuelai vezető állapotáról. A február 3-án lezajlott szavazáskor adott interjúban megerősítette, hogy a kubai orvosok mindent elkövetnek a minél előbbi gyógyulás érdekében. „Mindenképpen fel kell épülnie. Chávez nagyon fontos a hazájának és egész Latin-Amerikának” – mondta Castro. 

Venezuelai hatóságok közlése alapján az elnök a hatórás műtétjét követően jobban van. A vezért tavaly októberben választották újra, de a január 10-i Caracasban lezajlott beiktatáson már nem tudott részt venni.  

Ricardo Menendez, iparügyi miniszter pedig azt jelentette be, hogy a venezuelai elnök jóváhagyásával több millió dollár értékű beruházásokról született megállapodást Argentínával és Iránnal. A 431 millió dolláros egyezményben 60 gyár felépítéséről állapodtak meg a vezetők. A gyárak profilját nem határozták még meg, de mindenképpen gazdasági fellendülést várnak a befektetésektől, amelyek az ország „stratégiai értékét képviselik”. A befektetési megbízásokat az alelnök Nicolas Maduro – Chávez utasítása alapján – írta alá.

Buday Barbara

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás