_

Biztonságpolitikai prioritássá vált Amazónia védelme II.

Háromrészes riportunkban bemutatjuk a brazil kormány által megnevezett, az ország szuverenitását fenyegető külső veszélyeket, az ennek kapcsán hozott ellenlépéseket, az új nemzetbiztonsági stratégiát, valamint szemügyre vesszük fegyveres erőinek jelenlegi képességeit és annak jövőjét. Bekövetkezhet-e a legrosszabb, vagyis az, amire rajtuk kívül valószínűleg senki nem gondol? Valóban nemzetközi fegyveres konfliktus helyszíne lehet a jövőben Brazília? Sorozatunk második cikke az őslakosok és a külföldi zöldszervezetek jelentette kihívásokkal foglalkozik.

Veszélyforrás 1: A nemzetközi civil szervezetek jelenléte

A 11,2 ezer kilométer hosszú határvonalon, hét országgal érintkező brazíliai Amazónia a katonai felsővezetés elsőszámú aggodalma. Véleményük szerint a legjelentősebb veszély a civilszervezetek ellenőrzés nélküli jelenléte a területen. Ezek a szervezetek képesek felébreszteni és táplálni a szeparatista törekvéseket, az indiánok földjeinek illegális adás-vételét, külföldiek természeti erőforrásokhoz való jogtalan hozzájutását, valamint a régió fejlesztésének megakadályozását.

„Veszélyekkel nézünk szembe. Nem feltétlenül kell megtámadnia senkinek Amazóniát ahhoz, hogy uralkodjon felette. Vannak más módszerek, amikkel az állam elveszítheti a terület feletti irányítást. Figyelembe kell venni, hogy Amazóniában vannak problémás civil szervezetek, akik kikerültek az ellenőrzés alól”- nyilatkozott az O Globo-nak Walmir Almada Schneider Filho tábornok, a katonai felsővezetés egyik tagja. „Ha fejlesztened kell a régiót és valaki megakadályozza az állami szervek bejutását és tevékenységét, elveszted a terület feletti irányítást. És ott vannak még a nagytelek-eladások, állami földek illegális külföldi kézbe juttatása. Már szembesülünk ezekkel a nehézségekkel.” – mondta a nemzeti érdekeket támadó, potenciális krízishelyzeteket és konfliktusokat gerjesztő helyzetek megfigyeléséért felelős tábornok.

A nemzeti hírszerzés tagjaiból álló „Stratégiai Tanulmányok Nemzeti Központja” szerint a külföldi kormányok által is támogatott civil szervezetek komoly veszélyt jelentenek Amazóniára, azonban az erőteljes külföldi jelenlét mellett vannak más, komolyabb kérdések is, mint az őserdő kiterjedt területeinek indián rezervátumként történő lehatárolása.

A szervezet példaként említi a pár ezer indián számára kialakított 106 ezer négyzetkilométer területű Ianomâmi Rezervátumot. A terület kimagaslóan gazdag ásványkincs-lelőhely, páratlan biodiverzitással, aminek birtoklásáért a ’90-es évek elején még Brazília és Venezuela között is konfliktus dúlt. Erről a New York Times 1991. február 10-én megjelent cikkében is lehetett olvasni, amelynek címében a szerző a területet találóan csak „ásvány-tartománynak” nevezi.

A Super című országos folyóirat 2004-ben számolt be arról, hogy a rezervátumban jelenlévő brazil katonák honlapjukon (ultranacionalistabrasil.iwarp.com) hirdették, miszerint „külföldi hatalmak – közöttük az Egyesült Államok – érdekében áll a brazil szuverenitás eltörlését eredményező, önálló ianomami állam létrehozása.” Az oldal állítása szerint a terv megvalósítása már a ’90-es évek elején elkezdődött, amikor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az akkori elnököt, Fernando Collor de Mellót a Ianomami Rezervátum lehatárolására „kényszerítette”. Véleményük szerint ez volt az első lépés egy jövőbeni, független ianomami nemzet kikiáltása felé.

Szükséges megjegyezni, hogy számos külföldi civil szervezetnek átengedett terület van a régióban, ahova nem megengedett a brazil hatóságok belépése. A Fegyveres Erők információja szerint több mint 800 civil szervezet tartózkodik Amazóniában, mindegyik a maga – nem bevallott – területirányítási szándékával. Ezek a csoportok magukat vallási-, hittérítő szervezeteknek álcázva tevékenykednek. Ezen kívül angolul tanítják az indiánokat, akik bizonyos általuk irányított területeken már nem is beszélnek portugálul.

Veszélyforrás 2: az állam jelenlétének hiánya Amazóniában

A brazil hadsereg Amazóniában állomásozó csapatainak parancsnoka, Eduardo Villas-Boas tábornok szerint, az állam jelenlétének hiánya teszi a régiót biztonságpolitikai prioritássá.

“Már a XXI. századot írjuk, és az ország területének csaknem a fele továbbra sincs integrálva a „nemzeti dinamikába”. Ez egy történelmi feladat, ami megvalósításra vár. Amazónia rejti a válaszokat és megoldásokat az emberiség nagy problémáira: ivóvíz, természeti gazdagság, ásványlelőhelyek. Amazónia nem lehet egy nagy üresség, és pontosan ezért aggódunk miatta annyira” – mondta a parancsnok egy O Globó-nak adott interjúban.

„Az állami jelenlét hiánya ösztönzi a civil szervezetek tevékenységét, súlyosbítva az indiánkérdést”- vélekedett 2008-ban az akkori amazóniai katonai parancsnok, Augusto Heleno Ribeiro Pereira egy Rio de Janeiroban tartott előadásán. Villas-Boas tábornok elmondása szerint az Amazóniában szétszórt katonai csapatok „ott vannak, ahol az állam nincs jelen” és hozzáteszi, hogy az alapvető infrastruktúra hiánya miatt a lakosok őket keresik fel minden problémával, amikor megjelennek valahol. Legyenek azok alapszükségletek, energia- vagy egészségügyi problémák, mindent nekik kell megoldani. Az infrastrukturális beruházásokat viszont rendre a külföldi civil szervezetek támadják, természeti károk okozásával vádolva a brazil kormányt vagy a helyi indiánok jogait védve, sokszor –természetesen- nagy nemzetközi visszhangot keltő tüntetéseket szervezve.

A Stratégiai Tanulmányok Nemzeti Központjának másik aggodalma, hogy a nemzetközi jog rendelkezik jogtudományi állásponttal a “kormány nélküli területekről”. Ezek a területek az ENSZ passzív gyámsága alá tartoznak, a szervezet pedig támogatást nyújt, hogy belőlük a jövőben független nemzetek jöhessenek létre. A jólét kialakulása, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés érdekében, önrendelkezésüket a nemzetközi jog tiszteletben tartja.

Az indiánok földjeinek területlehatárolása

Ha megvizsgáljuk a területek lehatárolását meghatározó szakértői jelentéseket korrupcióra és hamisított szakvéleményekre lehet bukkanni, amikben külföldi antropológusok is részt vettek. Ilyen például a 106 négyzetkilométer nagyságú ianomami indián rezervátum esete, aminek a határait folyamatosan kiszélesítették, amikor új ásványkincs-lelőhelyeket fedeztek fel. Hasonló eset történt a szintén 106 négyzetkilométer területű, sokszögalakú Cabeça do Cachorro indián rezervátum lehatárolásánál.

Ezenkívül a 16 ezer négyzetkilométer területű Raposa e Serra do Sol rezervátum esete is megemlítendő, amit úgy hoztak létre, hogy Brazília teljes északi határát – Amazonas állam északnyugati határától egészen Roraima állam észak-keleti határáig- indián rezervátumok, Nemzeti Parkok és környezetvédelmi területek foglaljanak el, ezzel különösen sérülékennyé téve a régiót. Ez a sérülékenység még nagyobb, ha figyelembe vesszük, hogy ezek az indiánföldek esetenként az országhatárokon is túlnyúlnak, Kolumbia esetén a FARC gerillák által irányított területeket mindössze pár kilométeres távolságra.

Az indiánok és a hozzájuk kapcsolódó civil szervezetek háborút hirdettek a kormány ellen, mert az tiltja a már lehatárolt indiánföldek területének növelését és a területekből való meggazdagodást.

A törvény tiltja továbbá az aranymosást, az ásványkitermelést és a területek vízkincsének indiánok általi kihasználását, valamint az autópályák használatáért való adó vagy bárminemű díj szedését, csakúgy, mint a lehatárolt területeken belüli távközlési vonalakkal és közszolgálati berendezésekkel való üzletelést.

Az indiánok irányította kormányszerv Brazília érdekeivel sokszor szembehelyezkedő politikáját gyakran éri kritika az országban, hivatalos és nem hivatalos fórumokon egyaránt. Ennek kapcsán csak Roraima és Mato Grosso államokat említve kijelenthető, hogy a fehérek és indiánok között súlyos konfliktus áll a küszöbön.

A külföldi Consolata nevű, vallásos civil szervezet a Raposa e Serra do Sol (TIRSS) rezervátum indiánjainak pénzt ajánl fel, hogy ne létesítsenek semmilyen kapcsolatot a fehérekkel, erősítve a konfliktust és a nézeteltéréseket. A Roraima Indián Tanács (CIR) és a katolikus egyház – különösen a Diocese de Roraima csoport – leplezetlen segítségével végrehajtott emberrablások és rizstermesztő gazdák tanyáit érő állandó támadások célja, hogy nyomást gyakoroljanak a hatóságokra, annak érdekében, hogy azok felgyorsítsák a “nem őslakos népesség” TIRSS rezervátumból való kitelepítését, erősítve ezzel a régióban eluralkodott ellenséges hangulatot és a brazil nép elégedetlenségét az indián civil szervezet tagjainak öntörvényes és büntetlen akcióival kapcsolatos állami nemtörődömség kapcsán.

Földkérdés

Az elmúlt tíz évben számos felháborodást keltő hír látott napvilágot külföldi cégek amazónai földvásárlásaival kapcsolatban Brazíliában. Az egyik  Johan Eliash svéd multimilliomos üzletember nevéhez fűződik, aki 2006-ban 1650 négyzetkilométer amazóniai esőerdőt vásárolt a Gethal Amazonas S.A. társbefektetőjeként.

Az esetet a Környezetvédelmi Minisztérium „Nemzeti Erdő Program” igazgatója, Tasso Azevedo, egy akkoriban adott interjúban így magyarázta: „a nagy felháborodást az keltette, hogy ő nem egy irtás által sújtott földterületet vásárolt meg, hanem egy olyan területet, ami a vételkor már rendelkezett hivatalos erdőkezelési projekttel. Ezért a vásárlás ténye nem változtat a terület védelmi státuszán. Így tévedés lenne azt mondani, hogy azért vette, hogy megvédje, minthogy a terület már államilag elismert erdővédelem alatt állt.” Két évvel később az említett üzletember faipari cég-re illegális amazóniai fakitermelés és -export miatt 279 millió dolláros pénzbüntetést rótt ki a Megújuló Természeti Erőforrások és Brazil Környezeti Intézet (Ibama) a környezetvédelmi törvények megsértéséért, amelynek során 230 ezer fát vágott ki a külföldi cég, ráadásul a sérült terület tulajdoni lapját sem tudta felmutatni, pedig állítása szerint az a tulajdonát képezte.

A svéd-brit állampolgárságú Johan Eliash, aki nem mellesleg az akkori brit miniszterelnök, Gordon Brown környezetvédelmi szaktanácsadójaként dolgozott, az amazóniai esőerdők védelmére 2006-ban létrehozott civil szervezet, a Cool Earth alapító társelnöke volt, akiről a The Independent brit lap büszkén írta 2008 végén, hogy „ a Cool Earth elnöke Amazóniában vett területeket, hogy megvédje őket az illegális erdőirtástól”.

Egy nagyon jó példája annak, hogy még a „legzöldebbnek” tűnő szándékok mögött is, gyakran, sajnos csupán üzleti indíttatás áll, az eset pedig minden volt Brazília számára csak nem megnyugtató, ha a sok száz „jóakaró” Amazóniában működő civil szervezetre gondolunk.

Az indiánok problémaköréhez visszatérve, 2012. március 10-én az Estado de Sao Paulo napilapban megjelent cikk szerint „az indiánok néhány millió amerikai dollárért adják el az amazóniai területek feletti jogaikat”. A hír a szenátusban is napirendre került.

A cikk leírja, hogy Portugália területének kétszerezésével egyenlő méretű amazóniai földterületet vásárolt egy ír cég 120 millió amerikai dollárért. A szerződés, ami az indiánok többségének mellőzésével került aláírva, kiköti, hogy ott az indiánok az aláírástól számítva 30 éven keresztül nem ültethetnek, és nem vághatnak ki fákat. „A 16 Săo Paulo város méretű őserdő feletti üzlet a külföldi cégnek „előnyöket” biztosít a terület természeti gazdagságából.” Ezen a ponton érdemes idézni a Szenátus március 31-ei ülésének hivatalos jegyzőkönyvéből, mert segít értelmezni az szóban forgó cikkben elhangzó szerződés részletet.

Francisco Cavalcanti szenátor így értelmezte az „előnyök” szó cikkben történt használatát: “és itt, nagyon bölcsen, az újságíró idézőjelbe teszi az előnyök szót; ugyanis valójában biológiai kalózkodást folytatnak, mert nem a természet védelmében cselekszenek, hanem nyersanyagok és új felfedezések után kutatnak az állat- és növényvilágban…Nézzék meg, mi is ez valójában: nem vágnak ki erdőt Amazóniában, ezért kap pénzt a cég vagy a kormány, aki védi a területet, hogy a világ szennyezői tovább tudjanak szennyezni. Vagyis, minket azért kompenzálnak, hogy azért ne szennyezzünk, hogy ők tudjanak szennyezni”.

Az előbb említett cikk így folytatja: „Ostromolják az indián közösségeket és a ködös szerződések csak szaporodnak. Az Indián Nemzeti Alapítvány (FUNAI) több mint 30 hasonl szerződést regisztrált.”Cavalcanti szenátor szerint ez bűncselekmény, amivel kapcsolatban számos bizonyíték áll rendelkezésre.

Az Estado de Săo Paulo konzervatív napilap állítása szerint a Celestial Green megerősítette a lapnak, hogy  16 másik üzletet is kötött Brazíliában, ami összesen 200 ezer négyzetkilométer területet érint, ami majdnem akkora, mint Săo Paulo állam. A mundurucu indiánok földje csak alig 10%-át teszi ki a cég által megvásárolt amazóniai összterületnek. Az ír vállalat az Amazónia állambeli Marmelos és a Rondónia államban található Igarapé Lage, Igarapé Ribeirăo és Rio Negro Ocaia törzsek földjeiről is folytatott üzleti tárgyalásokat.

Az eset kapcsán a FUNAI nyilatkozatára Cavalcanti úr mélységes csalódottságának adott hangot mind a szervezet elnökével mind a kormányszervvel kapcsolatban. 

„Szélhámosság. Az indiánok szerződéseket írnak alá, sokszor azt sem tudva, mit is írnak alá valójában. Egy fát sem vághatnak ki és még a biológiai kalózkodás előtt is megnyitják az utat” – kommentálta az esetet Márcio Meira, a FUNAI elnöke.

Cavalcanti szenátor felháborodottan adott hangot véleményének a nyilatkozattal kapcsolatban: „ha a FUNAI már 30 ilyen korábbi szerződésről tudott, akkor most az elnök beszél itt szélhámosságról? Akkor, ezt az elnököt büntetőjogilag felelősségre kell vonni a helyzetért, minthogy az indiánok nem vádolhatóak a törvényeink szerint.”

Amazónia regionális fejlesztésének hátráltatása

A WWF a szervezet kutatási eredményeinek legdrasztikusabb verzióját használta fel a jelentéséhez, ezzel újabb támadást intézve az ország jövője szempontjából stratégiai jelentőségű nemzeti beruházás ellen, az indiánok jogainak semmibevételével és beláthatatlan természeti károkozással vádolva a brazil kormányt, amivel nyilvánvalóan Brazília ellenes nemzetközi hangulatot is szült a szervezet.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi köze van egy olyan New York-i székhelyű társaságnak a brazil belügyekhez, amit nem titkoltan kormányok és magáncégek finanszíroznak, akiknek kilétét a szervezet érthetetlen módon nem fedi fel honlapján, pedig azok kétség kívül nem szégyellnék, ha reklámot kapnának a WWF nemzetközileg nagyra becsült szervezetétől, mint nemes célok támogatói. A WWF kutatását finanszírozó londoni székhelyű bank, a szintén „nyugati világ” érdekeit képviselő HSBC éppen a napokban került nemzetközi reflektorfénybe a mexikói drogkereskedelmet irányító kartellek busás hasznainak tisztára mosása kapcsán. Az Egyesült Államok által 1,9 milliárd amerikai dollár pénzbüntetésre ítélt bank mostmár hivatalosan is nemzetközi bűnszervezetként kezelhető.

A Belo Monte-i vízerőmű ellen lobbizó WWF mindenkori világpolitikai pártatlanságát és jó szándékú tevékenységét a cég történetének sokak által gyanúsított homályos háttere és kapcsolatrendszerei is megkérdőjelezik. A WWF és a Royal Dutch Shell Group olajbirodalom között a kezdetektől fogva szoros kapcsolat állt fenn a Rockefeller és a Loudon család közeli baráti viszonya következtében, melynek kapcsán a The New York Times beszámol róla, hogy Godfrey A. Rockefeller a WWF alapító tagja volt, valamint arról is, hogy a Royal Dutch Shell Group alapító Hugo Loudon fia, a céget később 14 éven keresztül vezető John Loudon, annyira jó barátságban volt David Rockefellerrel, hogy a hosszú olajipari karrierje után 1976 és 1981 között még a WWF International elnöki székét is elfoglalhatta.

A világ egyik legnagyobb nemzetközi környezetvédelmi szervezetének hivatalos honlapján természetesen megtalálható a cég múltbéli elnökeinek listája, amelyen az úr arcképe mellett ez olvasható: „A Shell Nagyöregje”. Természetesen egyéni megítélés, hogy ki hogyan tudja összeegyeztetni a kőolajipari „businesst” a környezetvédelemmel. Ami tény, hogy az egybeesések miatt sokan vélekednek úgy, hogy a WWF-et talán abszurd módon a Shell kőolaj profitjából alapították, és hogy az éves költségvetésének nagy része mind a mai napig az olajipari óriás támogatásából származik. Bármi is legyen az igazság, a két társaság közötti jó viszony kétségtelen, miután a Royal Dutch Shell 1997-ben még a WWF környezetvédelmi díjának jelölését is megkapta. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy ha a világ egyik legelismertebb nemzetközi természetvédő szervezetének jó szándéka és politikai tisztasága ennyire kétes, mi lehet vajon a kevésbé „látható” csoportok tevékenységének valódi indíttatása és működésének célja. 

Az indiánok Belo Monte-i vízerőmű elleni harca a nyílt erőszaktól sem mentes, az 1989-ben beruházással kapcsolatban összehívott első indián találkozón egy indián egy nagy késsel hadonászva fenyegette meg az erőmű építésének akkori mérnökét, 2008-ban hasonló eset történt a munkálatokat aktuálisan vezető mérnökkel, de ez alkalommal már nem csak fenyegetés, hanem késelés is történt, és vér is folyt a kormány és az érintett indiánok hivatalos találkozóján.

A külföldi civil szervezetek által pártfogolt és pénzügyileg is támogatott indiánok számtalan formában hátráltatják a kormány fejlesztési terveit Amazóniában. A már említett, júliusban érvénybe lépett Portaria 303 dokumentum következményeként tüntetéshullám bénította az országot, csak pár aktuális akciót említve példaként, októberben a Reuters számolt be a Maranhao államban történt vasúti pálya lezárásáról, ahol 200 indián napokon keresztül lehetetlenítette el 360 ezer tonna vasérc állami kikötőbe való eljutását, vagy elég, ha csak a jelentős, az augusztustól novemberig tartó útlezárásokra emlékezünk az eset kapcsán.

A legfrissebb kapcsolódó esemény pedig december 10-én látott napvilágot a kéthetente megjelenő Exame nevű brazil gazdasági folyóiratban. A lap beszámol róla, hogy a legendás amazóniai indián Raoni Matuktire, aki 1989-ben arról lett híres, hogy Stinggel körbeutazta a világot egy amazóniai kampány során, 82 évesen visszatért Európába, hogy az ENSZ segítségét kérje a brazil kormány amazóniai infrastrukturális beruházásainak megvalósítása, kiemelten a Belo Monte és Teles Pires vízerőművek felépítése ellen, kérve a szervezet beavatkozását.

Biológiai kalózkodás

A külföldi civil szervezetek és magáncégek amazóniai földvásárlásai, erdőirtásai és illegális fa-exportja mellett, jelentős a biológiai kalózkodás, az illegális aranymosás és a brazil ásványkészletek külföldre csempészése. 

A biológiai kalózkodás fogalmát először 1993-ban a RAFI civil szervezet (ma ETC-Group) használta. Az elnevezés, növényi és állati eredetű genetikai források bizonyos országból való engedély nélküli kiszállítását, valamint bizonyos területek, régiók biodiverzitásának népi (pl. indiánok) ismereteinek nem kívánt megszerzését takarja.

Annak ellenére, hogy a fogalom aránylag újnak nevezhető, Brazília a felfedezése óta küzd ezzel a típusú bűncselekménnyel, amelynek első nagy áldozata a pau-brasil nevű fafajta volt (az ország róla kapta a nevét), amit magas kereskedelmi értéke miatt nagy mennyiségben szállítottak Európába. Ugyanígy, még más növény- és állatfajok végtelen sorát vitték más országokba, legyen az tudományos célzatú (például: Charles Darwin számtalan anyaggyűjtő utat tett biológiai mintavételezésre Amazóniában, amik hozzájárultak a híres „A fajok eredete” című könyvének kidolgozásához és publikálásához), vagy egyenesen gazdasági célzatú, ami az esetek többségét jelenti.

Brazília egy olyan ország, ami a hatalmas biológiai gazdagságáról híres. A fajok sokfélesége egy nagyon változatos genetikai örökséget jelent. A biotechnológia felértékelődésének időszakában ez a genetikai sokféleség az utóbbi időben nagy tudományos érdeklődést keltett fel, és az esetek többségében, gazdasági és kereskedelmi jelleget öltött.

Kizárólagosan tudományos szemszögből tekintve, a brazil fajok változatossága nagyban hozzájárulhat a világ tudományos ismereteinek gazdagításához. Kereskedelmi szemszögből pedig nagyon magas hasznot hozhat az ismeretek birtokosainak, mivel ezen fajok közül nagyon sok a gyógyszergyártásban felhasználható kémiai összetételekkel rendelkezik.

A biológiai kalózkodásnak létezik egy sokkal kevésbé kifinomultabb formája is: a növény- és állatcsempészet, illetve azok illegális kereskedelme. Kifejezetten az orvostudomány esetében a külföldi cégek elsősorban a gyógyszerészet területén felhasználható növényeket (és állatokat) gyűjtik, az adott régió fajairól sokszor indiánoktól származó népi ismereteket is felhasználva. Kifejezetten távoli, elzárt helyszíneket keresnek fel, ahová nem jutnak el könnyen a kémiai gyógyszerek, és ezért nagyon általános, hogy a lakosság a betegségeit csak és kizárólag gyógynövényekkel kezeli.

A cégek ezeket az információkat kritériumként használják a csempészetre összegyűjtendő fajok kiválasztásakor. Ezzel módszerrel a kiválasztott fajok nagy eséllyel elégítik ki a gyógyszerészet várakozásait. Ekkor hirtelen nagyon erősen befektetnek a kutatásokba (rendszerint), hogy bebizonyosodjék a gyógyszerészeti potenciál. Ha az eredmény sikeres, a gyógyszert szabadalmaztatják. Ettől a pillanattól kezdve, csak a szabadalmaztató cég jogosult használni és kereskedelmi forgalomba hozni az új terméket. És pontosan ez az, amin Brazília veszít. Annak ellenére, hogy Brazíliában meglehetősen javult a tudományos kutatások minősége, sokszor minőségben még talpon is maradva a világ legjelentősebb kutatóközpontjaival folytatott versenyben, még nagyon lassú ütemben halad, összehasonlítva a fejlett világ országaival, ami pedig nem a brazil kutatók képzettségének és felkészültségének, hanem a pénzügyi források hiányának tudható be. Ezért, nagyon sok ország leelőzi Brazíliát, és már azelőtt elkezdi vizsgálni az ország bizonyos természeti kincseit, minthogy az tudomást szerezne azok létezéséről.

Példaként szolgálhat a cupuaçu híres esete. Egy Japánban székelő multinacionális cég szabadalmaztatta a cupuaçu nevet, ami ezután az Egyesült Államokban, Európában és Japánban lett márkanévként regisztrálva. A márkanevet követően a csokoládégyártásra felhasznált olaj magból való kinyerésének módszerét is szabadalmaztatták. A Brazil Mezőgazdasági Kutatóvállalat (Embrapa) ekkor már rég regisztrálta ezt a módszert, de a szabadalma csak a nemzeti területre volt érvényes (mivel világszabadalom a mai napig nem létezik). Megjegyzendő, hogy a brazil szabadalmat egy civil szervezetek által támogatott, amazóniai kis termelőkből álló csoport jogi úton folyamatosan támadja.

Számtalan egyéb példát lehetne még említeni hasonló bűncselekmények brazil állam elleni elkövetésére, mint az 1999-ben történt 130 caranguejeiras pókot tartalmazó rakomány szövetségi rendőrség általi lefoglalása, amit azért vittek volna Európába, hogy gyógyszergyártáshoz nyerjenek ki belőle alapanyagot. Brazília biológiai gazdagságát legfeljebb Indonéziáéval lehetne összehasonlítani, de a brazil persze még azt is messze meghaladja. Ennek megfelelően a brazil törvénykezés az ilyen típusú bűncselekményt a nemzet biztonságát fenyegető bűncselekmények körébe, azon belül pedig a kémkedés kategóriájába sorolja, és rendkívül szigorúan bünteti. Az Ibama 2011 márciusában száz, idén júliusban pedig 35 – többségében multinacionális – biológiai kalózkodást folytató kozmetikai és gyógyszeripari cég nevét tette közzé hivatalosan, összesen 88 millió brazil reál (majdnem 10 milliárd forint) pénzbüntetést szabva ki az érintett cégekre. Az érintett cégek között megtalálható többek között az Avon Industrial, az Amazon Secrets, a Bayer, a L’oreal Brasil, a Laboratórios Pfizer, a Merck, a Novartis, az Unilever, a Vitaderm és a Weleda. 

Az illegális ásványkitermelés és -export kategóriájában az aranymosás az egyik leggyakoribb bűncselekmény Brazíliában, de sokszor találkozni gyémánt, nióbium és uránérc illegális kitermeléséről és exportjáról szóló híradásokkal is az országban. A bűncselekmények felfedezése gyakran nehéz, mert azok sokszor az esőerdő mélyén erősen elzárt, nehezen megközelíthető helyszíneken folynak. A műholdas felvételek mellett szeptember óta már az UnB (Brazíliaváros Állami Egyetem) által kifejlesztett pilóta nélküli kisrepülő is segíti a hatóságok munkáját, amely 150 méter magasan repülve élőben közvetít magas felbontású képet a vizsgált területek felett elhaladva. Mindazonáltal megjegyzendő, hogy Brazíliában a leggazdagabb ásványlelőhelyeket éppen a már sokat tárgyalt, külföldi civil szervezetek által megszállt és a kormány által már lehatárolt indián rezervátumok földje rejti, melyeknek védelme az indiánok és a kormány talán egyetlen közös érdeke, ezért sokszor maguk az indiánok jelentik be az általuk észlelt illegális tevékenységeket a hivatalos szerveknél. 

A külföldi civil szervezetek által táplált, indiánok körében történő – nemzeti szuverenitást fenyegető – folyamatok és az egyéb említett Amazóniát érintő problémák ellenére, úgy tűnik, hogy Brazília nagyon is tisztában van az országra leselkedő veszélyekkel, tudatos politikával kezeli azt, amely nemcsak a régió „nemzeti dinamikába” való bekapcsolását célzó – már bejelentett – infrastrukturális fejlesztési terveken látszik, hanem az elkövetkezendő húsz évben megvalósuló, nemzeti haderő megerősítését programozó Nemzetvédelmi Stratégia is ezt bizonyítja, amelynek bemutatáséval a cikksorozat következő része foglalkozik.

Melegh-Rocha Huba (Brazília / Rio de Janeiro)

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás