A Duna-régió Budapesten találkozhat Latin-Amerikával

Úgy tűnik, hogy a szervezők a sikeresnek ítélt márciusi Latin-Amerika-Magyarország Fórum után további erőfeszítésekre hajlandóak a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok élénkítése céljából. A Latin-Amerika iránt érdeklődő magyar üzletemberek októberben ismét találkozhatnak a régió képviselőivel Budapesten.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) – mint a Duna menti Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (DCCA) gesztorszervezete – 2012. október 11-ére latin-amerikai üzletember-találkozót szervez Budapesten, amelynek célja, hogy Latin-Amerika és a Duna-régió kereskedelmi kamaráit és azok tagvállalatait kapcsolatba hozza egymással.

Eme kezdeményezés szorosan kapcsolódik az Osztrák Gazdasági Kamara által 2012 májusában szervezett „Latin Amerika és Közép-, Kelet- Európa találkozója Bécsben – Két világkereskedelmen és befektetéseken keresztül történő összekötése” című konferenciához.

A soron következő rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és Külügyminisztérium által rendezett budapesti latin-amerikai üzleti fórum folytatásának is tekinthető.

A BKIK nemzetközi szakmai konferenciák szervezésben való tapasztalatát figyelembe véve (Nyugat-Balkán Konferencia 2011. március 1-2., valamint a 2012. július 9-10-én megrendezésre került bukaresti DCCA – Kínai Befektetési Fórum) az októberi latin-amerikai gazdasági fórum megszervezése is kiválóan illeszkedik a DCCA egyik legfőbb céljának megvalósításához, a magyar, a budapesti és a duna menti országok vállalkozásainak és kamaráinak szorosabb gazdasági együttműködésének eléréséhez.

A kereskedelemfejlesztés és gazdaságösztönzés szempontjából a rendezvény kiemelt célja, hogy elősegítse a magyarországi – elsősorban fővárosi – vállalkozók, valamint a Duna-régióhoz tartozó kis- és közepes vállalkozások dél-amerikai piacra jutását, termékeik exportálását, valamint a DCCA kereskedelmi kamarái és a latin országok kereskedelmi kamarái közötti szorosabb együttműködés kialakítását. További lényeges szempont, hogy azok a dél-amerikai vállalkozások, amelyek Nyugat-Európában jelen vannak, a további terjeszkedéseik, illetve vállalatbővítéseik során Közép-Kelet Európát, a Duna-régió országait – azon belül is Magyarországot- kiemelt befektetési területnek tekintsék.

A DCCA tagoknak szintén lesz lehetőségük országuk és régiójuk gazdasági potenciálját a latin-amerikai országok kormányzati képviselőinek, vállalatainak és a kamarai résztvevőknek bemutatni.

Elsődlegesen azon latin-amerikai országok jelenlétére és részvételére koncentrálnak a szervezők, amelyekkel az Európai Uniónak szabadkereskedelmi megállapodása van. Ilyen típusú egyezmény – amely a termékek új piacra jutását könnyíti és a szolgáltatások liberalizációját segíti elő, lehetőséget biztosít továbbá a fennálló magas vámok lebontása során a befektetések növelésére és a kereskedelemösztönzésre – született már Mexikóval, Chilével, Peruval és Kolumbiával.

További kiemelt célországok Brazília és Argentína (a Mercosur csoport tagjai), amelyekkel az Európai Unió tárgyalásokat folytat szabadkereskedelmi megállapodások megkötése céljából.

A konferencia hivatalos nyelve a spanyol és az angol, azonban a BKIK szinkrontolmácsolást is biztosít a jelenlévők számára.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a www.dcca.eu/latinforum oldalon lehet megtenni. A résztvevők száma korlátozott (150 fő), ezért a BKIK arra kéri az érdeklődőket, hogy legkésőbb 2012. szeptember 30-ig regisztráljanak.

Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás