Brazíliában az oktatásé a jövő

A brazil kormány új programja az elmaradott térségek fejlesztését és a nehéz helyzetben lévő családok oktatását kívánja elősegíteni.

Dilma Rousseff brazil elnök legutóbbi intézkedése során egy olyan törvényt fogadott el, amely létrehozta a “Nemzeti hozzáférés a műszaki oktatáshoz és foglalkoztatáshoz” elnevezésű programot. A projekt finanszírozására 2014-ig 24 millió realt (mintegy tízmillió eurót) különítenek el.

Rousseff a Planalto elnöki palota előtt, egy nyilvános ünnepség keretében ismertette a programot. Amennyiben terveik valóra válnak, a projekt segítségével Brazília tovább halad a gazdasági növekedés és a technológiai fejlődés útján. A brazil gazdaság jelenleg főként a termelésre korlátozódik, a jövőben ezen kíván változtatni a megfelelő műszaki- és gazdasági ismeretek továbbadásával. Az oktatás struktúrájának reformjával és kiterjesztésével kívánnak felkészülni a jövő technológiai kihívásaira, olyan munkavállalók kitanításával, akik szakmai felkészültségükkel helyt állnak majd a munkaerőpiacokon.

A tervek szerint a kiterjesztés vertikális és horizontális irányokban egyaránt megvalósul. Utóbbit az ország lemaradottabb régió jelzik, a beruházás legnagyobb hányadát – ennek megfelelően – az észak és északkeleti régiók felzárkóztatására fordítják majd. Itt 208 közoktatási intézményt húznak fel a továbbiakban, melyből 35 építése már folyamatban van, és remélhetőleg már jövőre megnyitják kapuit. Az elzárt területek lehetőségeit nemrégiben egy híd felhúzásával is javította a brazil kormány.

A testület a fejlettebb területeken ugyan-, de nehezebb körülmények között élő családokról sem feledkezik meg, az ő oktatásukat is szeretnék segíteni, hogy később javítsák a munkaerőpiacra történő integrációjukat, ezzel is elősegítve az igazságosabb jövedelemelosztás megvalósítását.

Vandlik Mária

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás