_

Afrika egyre fontosabb Brazília számára

A brazil elnök hétfőn kezdte meg első afrikai körútját, amely során három országba látogat el, a Dél-afrikai Köztársaság mellett a két egykori portugál gyarmatot, Mozambikot és Angolát érinti. Az afrikai kapcsolatokat elődje, Luiz Inácio “Lula” da Silva kezdte szorosabbra fűzni, melyet Rousseff most tovább erősít.

A brazil elnöki hivatal tájékoztatása szerint Dilma Rousseff először a dél-afrikai fővárosba, Pretoriába érkezett, ahol két fontos programon vett részt. Először is egy személyes találkozó keretében fogadta őt Jacob Zuma elnök, később pedig az IBSA-csoport (India, Brazília, Dél-Afrika) csúcstalálkozóján volt jelen.

A háromoldalú fórum 2003-ban jött létre azzal a céllal, hogy a három állam együtt nézzen szembe a globális kihívásokkal, kölcsönösen segítve egymás gazdasági- és társadalmi fejlődését.

Az IBSA-csúcson Rousseff vezetésével a brazil küldöttségnek is az volt a feladata, hogy a novemberben, a franciaországi Cannesban rendezendő G20-as csúcstalálkozóra egységes álláspontot alakítsanak ki a gazdasági válságot és annak megoldását érintő kérdésekben. Napirenden szerepelt továbbá a béke- valamint a nemzetközi biztonság megteremtésének feladata is, valamint a fenntartható fejlődés témaköre a jövő évi Rió+20 környezetvédelmi konferencia vonatkozásában. Ezúttal a vezetők külön figyelmet fordítanak az ágazati munkacsoportok tevékenységére olyan szektorokban, mint az energia, a tudomány, a technológia, és a védelem.

A Dél-afrikai Köztársaság után a hét további részét időrendben Rousseff mozambiki és angolai látogatása teszi majd ki. Az idáig vezető brazil utat Lula da Silva elnök kövezte ki azzal, hogy mintegy tucat látogatása során 30 afrikai országot látogatott végig nyolc év alatt a Dél-Dél együttműködés keretén belül. Az országok között olyanok is voltak, ahonnan a történelem során rabszolgák tömegeit szállították annak idején Brazíliába az ottani ültetvényekre.

A mozambiki látogatás része lesz  az afrikai ország első elnöke, Samora Machel halálának 25. évfordulójára rendezett ünnepség, amelyet összekötnek a portugálok elleni 1975-ös függetlenségi háború hőseinek, áldozatainak emlékének ápolásával – Machel maga is egy volt az akkori hősök közül. A szimbolikus rendezvények mellett Rousseff gazdasági kérdésekről is tárgyal, Brazília ugyanis komolyan részt vesz az ország bányászatában, az energetikában, valamint fejlesztési projekteket indított el az egészségügy és oktatás területén is. A cél nyilvánvalóan ezen együttműködések fenntartása és esetleges bővítése.

Angolába csütörtökön fog megérkezni Rousseff, ahol szintén kollégája, az angolai elnök José Eduardo dos Santos fogadja, majd találkozik az angolai üzletemberekkel is. Az ország ugyanis Brazília fő kereskedelmi partnere Afrikában, hivatalos adatok szerint 2010 folyamán 1,4 milliárd dollár értékben bonyolódott le a kereskedelmi forgalom a két portugálajkú ország között. A látogatás amellett, hogy erősíti a diplomáciai kapcsolatokat, talán itt sem véletlen és az egyetlen motiváló tényező: Angolában ugyanis a braziloknak az olajkitermelés, bányászat és építőipar területén is vannak érdekeltségeik.

Tomik Ádám, Vandlik Mária

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás