_

Korrupciós botrány: már az ötödik miniszter mond le

Ezen a héten szerdán jelentette be Pedro Novais, Brazília turizmusért felelős minisztere a lemondását, miután korrupciós ügybe keveredett. A brazil elnök a vádak hallatán a helyzet kiértékelését, majd a megfelelő lépések megtételét hangsúlyozta.

A Folha de Sao Paulo újság jelentetett meg újabb cikket a miniszterről, melyben közpénzzel és hivatalos forrással történő visszaéléssel vádolták meg Novais-t, és bizonyítékokat sorakoztattak fel ellene. Az újabb vádak csak hozzáadódtak a korábbiakhoz, melyek következtében a rendőrség két hónapja ideiglenesen őrizetbe is vette a minisztert.

Ezzel ő lett az ötödik miniszter Dilma Rousseff elnöksége alatt, aki elhagyta a kormányt. Az ötből négy miniszter leköszönése a korrupcióval hozható összefüggésbe. Így keveredett botrányba a közlekedésért és a mezőgazdaságért felelős miniszter is, akik szintén kénytelenek voltak elhagyni tisztségeiket.

Kovács Bernadett

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás