_

Sámánok küzdenek Chávez gyógyulásáért

A venezuelai nép egy emberként támogatja elnökét betegsége leküzdésében, melyet a legkülönfélébb módon fejeznek ki, legutóbb egy sámáni rituálé keretében. Múlt hétvégén amazóniai sámánok csatlakoztak az Hugo Chávez egészségéért folytatott keresztes hadjárathoz. A misszió során az államfőt keresztény misékkel és evangélikus imádságokkal látják el, remélve, hogy ez gyógyírként szolgálhat. 

A szombaton megrendezett ünnepségen őslakos csoportok sokasága képviseltette magát, ahol a szocialista vezetőt a venezuelai ősi falvak „Nagy törzsfőnökének” nevezték el, különböző dalokat énekeltek táncokkal színesítve, továbbá egy rituáléval is megtisztelték, amely megvédi a betegségtől és ellenségeitől. Az elnököt egy yekuán kuruzsló egy egzotikus tollakkal díszített bokrétával koronázta meg. Ezt a fejéket korábban a Felső-Orinoco egy távoli dzsungelében szentelték meg. A ceremóniát követően Chávez kifejezte végtelen háláját és szeretetét a venezuelai emberek iránt.

Az AVN venezuelai hírügynökség értesülései szerint Chávez határozottan állítja, hogy már legyőzte a betegségét, és nincs szükség további kemoterápiás kezelésre, bár orvosi vélemény ezt még nem erősítette meg hivatalosan. A kétségek ellenére annyi bizonyos, hogy a venezuelai elnök minden erejével küzd a kór ellen, és készül a közeledő választásra. Kampánya eddig az „egység a sokféleségben” alapelven nyugszik, hangsúlyozva a különböző nemek, korosztályok, etnikumok közeledését egymáshoz. Jelenleg az elnök népszerűsége az egekben szárnyal, támogatóinak köre az ország lakosságának mintegy kétharmadát, közel 60%-át teszik ki a Hinterlace felmérései alapán.

Vandlik Mária

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás