_

6060 év börtönbüntetés egy falu kiirtásáért

A guatemalai bíróság több mint hatezer év börtönre ítélt négy katonatisztet, akiket azzal vádolnak, hogy 1982-ben az ország északi részén több száz földművest öltek meg.

6060 év, mert a bíróság minden gyilkosságért külön büntetést szabott (30 év), valamint további 30 évet kaptak emberiség elleni bűncselekményekért, bár a guatemalai törvények szerint 50 év a maximálisan kiszabható büntetés. Súlyosbító körülménynek számít, hogy a támadók a hajnali órákban érkeztek, a lakosság semmilyen módon nem tudta megvédeni magát, előre megtervezetten cselekedtek, és a vérengzés olyan méreteket öltött, amivel gyakorlatilag “eltüntették a falut a térképről”.

Bár a vádlottak ártaltatlannak vallották magukat, és lehetőségük van fellebbezni a döntés ellen, egyelőre úgy tűnik, nem fognak.

1982 decemberében 40 fegyveres azt az utasítást kapta, hogy irtsák ki Dos Erres lakosságát, mivel hónapokkal korábban gerillaharcosok azon a helyen több fegyvert is elraboltak a hadseregtől, az ott élők így szerintük “árulók”.

Guatemalában 1960-ban kezdődött polgárháború, amely 36 éven át tartott, és 200 ezren haltak meg.

Duzs Éva

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás