Most már biztos: Salvador Allende öngyilkos lett

Évtizedeken át vizsgálták a szakértők, hogy az Augusto Pinochet által megbuktatott chilei ex-elnök a felkelőkkel vívott tűzpárbajban esett-e el, vagy a Fidel Castrotól kapott AK-47-sel önként vetett-e véget életének.


Egy 12 orvosból álló nemzetközi csoport jelentése szerint biztosra vehető, hogy 1973-ban Allende öngyilkos lett. A chilei vezető földi maradványait május 23-án exhumálták Mario Carroza bíró kérésére, aki – a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján – 726, a Pinochet-diktatúra idején eltűnt vagy megölt személy ügyében nyomoz.

A volt chilei elnök halálával kapcsolatban eddig három teória létezett. Az első szerint, amely egyben a katonaság verziója is volt, öngyilkos lett, mások szerint a felkelők ölték meg, egy harmadik elmélet pedig azt tartotta, hogy miután öngyilkossági kísérlete nem járt sikerrel, egyik közeli embere végzett vele. 1973-ban, rögtön a halála után már készült egy halotti jelentés, amelyben utalás történik arra, hogy Allende feltehetően öngyilkos lett – ami egyben a hivatalos álláspont is volt -, az utóbbi években azonban többen kétségbe vonták ezt a tézist, ezért is döntöttek a nemzetközi orvosi csapat felállításáról.

Mi történt 1973-ban?

1973 szeptemberében Augusto Pinochet csapatai bombázni kezdték a La Moneda elnöki palotát. Ekkor hangzott el Allende emlékezetes beszéde a chilei néphez, amelyben országa iránti végtelen szeretetéről beszélt, magára viszont már múlt időben utalt. Hozzátette, nem fogja hagyni, hogy az államcsínyben részt vevők propagandaeszközként hurcolják majd meg, világossá téve, hogy a végsőkig kitart. Nem sokkal később azonban holtan találták, kezében azzal az AK-47-essel, amit még Fidel Castro ajándékozott neki ezzel a felirattal: „Jó barátomnak, Salvadornak Fideltől, aki eltérő módon, de ugyanazokért a célokért küzd”. A kubai vezető akkor úgy nyilatkozott, Allende chilei zászlóba burkolózva, a felkelőkkel az általa neki ajándékozott fegyverrel tűzpárbajt vívva halt meg. Bár később módosított a történeten, mindvégig kitartott amellett, hogy ’barátját’ megölték.

Allende lánya, aki egyébként a Szocialista Párt parlamenti képviselője és éveken át nem egyezett bele a vizsgálat lefolytatásába, azt mondta, „nagyon megnyugtató, hogy a jelentés ugyanazt állapítja meg, amiben mi olyan biztosak voltunk”, hozzátéve, „Allende elnök 1973. szeptember 11-én, az akkori nehéz helyzetben úgy döntött, véget vet életének, hogy ne kelljen megalázkodnia”.

A kutatás a részt vevők szerint is példa értékű volt, hiszen az orvosi szakvélemények mellett kihallgatták a légierő több tagját is, akik részt vettek aznap az elnöki rezidencia bombázásában, valamint fegyverszakértőket is bevontak.

Ami még hátravan Most, hogy tisztázódtak a volt chilei vezető halálának körülményei, két másik rejtély megoldása áll még a kutatók előtt. Az egyik, hogy tényleg megmérgezték-e Eduardo Frei Montalva volt kereszténydemokrata elnököt, a másik kérdés pedig az, Pablo Neruda valóban rákban halt-e meg; az elmúlt években felmerült ugyanis a gyanú, hogy esetleg őt is megölték.

Duzs Éva

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump pletykája miatt ugrik az olajár

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás