_

Chávezt ismét Kubában kezelik

Ismét visszatért Kubába Hugo Chávez venezuelai elnök, hogy újabb kezeléseknek vesse alá magát, miután júniusban rákos daganatot távolítottak el testéből. Távollétének idejére csupán néhány jogkört engedett át helyetteseinek.

Az elnök bejelentette, hogy az újabb külföldi út, mely során kemoterápiás kezelésen fog átesni mindössze pár napig fog tartani, ám a kinn-tartózkodás pontos időtartamával kapcsolatban nem osztott meg információkat a közvéleménnyel.

Korábban a brazil elnöknő, Dilma Rousseff is felajánlotta Cháveznek, hogy amennyiben igényt tart rá, szívesen látják abban a Săo Pauloban található kórházban, ahol korábban őt magát is rosszindulatú daganat miatt kezelték.  Az ajánlatot később a venezuelai elnök udvariasan visszautasította.

A parlamentben – mely szombaton megszavazta, hogy az elnök Kubában folytathassa gyógykezelését – heves vita alakult ki az ellenzék és a kormánypárt képviselői között, miután az előbbiek figyelmeztették az elnököt, hogy a terápia időtartamára ruházza át az összes elnöki jogkört alelnökére. Chávez ezt visszautasította, mondván “sokkal jobb állapotban fog visszatérni, mint ahogy most itt áll”.

Mindössze néhány feladatkört illetően engedte át az elnöki hatalmat Elias Haua alelnöknek, illetve Jorge Giordani pénzügyminiszternek. Ezek közé tartozik a magánszektor egyes részeit érintő államosítás felügyelete, illetve néhány a költségvetéssel kapcsolatos elnöki feladat. 

Chávez hivatalosan betegsége ellenére sem tett le róla, hogy induljon a 2012-es elnökválasztáson. Saját állítása szerint a kubai műtét jól sikerült, az azt követő vizsgálatok nem mutattak ki rákos sejteket a szervezetében.

Scheinring Endre

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás