_

Bolívia is beleszól Chile és Peru határvitájába

Július 11-én Chile benyújtotta válaszát a Peru által még 2008-ban a Hágai Nemzetközi Bírósághoz intézett keresetre. Ezzel véget ér a per írásbeli szakasza, így 2012 februárjában kezdetét veszik a szóbeli meghallgatások, az ítélet pedig leghamarabb csak 2013-ra várható.

A vita alapját az adja, hogy Chile megítélése szerint az 1952-ben és 1954-ben kötött egyezmények határszerződésnek minősülnek, Peru szerint azonban egyszerű halászati megállapodásokról van szó, és a két ország között az egyenlő távolság elve alapján kellene meghatározni a határvonalat. Három évvel ezelőtt azért döntött úgy Peru, hogy nemzetközi útra tereli a kérdést, mert Chile nem volt hajlandó közvetlen tárgyalásokat folytatni a tengeri határral kapcsolatban. Peru most azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg a két ország közötti határvonalat, illetve ismerje el, hogy – a nemzetközi jog alapján – szuverén jogai vannak az alapvonaltól számított 200 mérföldig terjedő tengerszakaszon.

A 300 oldalas válaszkeresetben Chile arra hivatkozik, hogy nemrégen Peru elismerte az ENSZ előtt a már említett két egyezmény által, Ecuador és Peru között kijelölt határt. Peru továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem határszerződésekről van szó, hiszen az elismerés nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben határ-megállapodás jöjjön létre Ecuadorral.

Bolívia is beleszólna

A helyzetet nehezíti az is, hogy július 8-án Bolívia diplomáciai jegyzéket juttatott el a hágai bírósághoz, amelyben nemzeti érdekekre és „történelmi kötelességére” hivatkozva – a jelenleg chilei fennhatóság alatt lévő területeken – kijáratot követel a Csendes-óceánra. Chile reakciója erre az volt, hogy Evo Morales ezen igény minden jogi alapot nélkülöz, tekintve, hogy Bolívia a fent említett szerződésekben nem részes állam, és így ahhoz sincs joga, hogy beleszóljon a két ország vitájába. Bolívia és Chile 1904-ben kötött béke- és barátsági szerződést – az 1879-es háborút követően -, amelyben többek között a most is érvényben lévő, mindkét fél által tiszteletben tartott határokat is meghatározták.

Morales úgy nyilatkozott, azért fordult a bírósághoz, mert attól tart, valamilyen „hiba” folytán olyan döntés születhet a perben, amely országára nézve esetlegesen hátrányos lehet. Bolívia és Chile egyébként 1978-ban megszakította a diplomáciai kapcsolatokat azt követően, hogy épp a tengeri kijárat kérdésében nem sikerült megegyezésre jutniuk.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mikor kezdődik az eljárás szóbeli szakasza, mivel a bíróság most elfoglalt: hamarosan lejár a 15 tagú bírói testület 5 bírájának megbízatása. A leköszönő perui elnök, Alan García – akinek kormányzása idején az ország a nemzetközi bírósághoz fordult -, mindig is azt hangsúlyozta, hogy mindkét állam törekszik a vita békés, erőszakmentes megoldására, illetve igyekeznek jószomszédi viszonyt ápolni. A kérdés most az, hogyan befolyásolja majd Peru álláspontját az új elnök, Ollanta Humala hatalomra kerülése.

Duzs Éva

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás