Haiti: összeférhetetlenség miatt leszavazták a miniszterelnök-jelöltet

Korán elszenvedte első politikai vereségét a májusban hivatalba lépett új haiti elnök, Michel Martelly – tudósít a BBC. A parlament 42:19 arányban elutasította miniszterelnök-jelöltjét, Daniel-Gerard Rouziert. Számos képviselő azzal érvelt, hogy Rouzier a kormánnyal szerződéses kapcsolatban álló vállalatok vezetője, így összeférhetetlenség áll fenn vele kapcsolatban. Szemére vetették továbbá, hogy adótartozásai vannak, amit tagadott.

Az elnök csalódottságát fejezte ki, de elfogadta a döntést. Az új jelöltállítás heteket vehet igénybe. A tavaly januári földrengésben szinte teljesen lerombolt országban emberek ezrei még mindig sátrakban élnek, különös fontos lenne tehát, hogy felálljon a kormány. Az újjáépítésben részt vevő nemzetközi szervezetekkel való együttműködés ugyanis döntően a miniszterelnök és kormánya feladata lesz.

Szeghalmi Zsolt

Felkapott hírek

Friss hírek

Tovább puhítják Trumpot a támaszpontok átnevezése ügyében

A konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson. Milley leszögezte, hogy "nagyon komolyan" kell foglalkozni bizonyos jelképekkel: például a konföderációs zászlókkal, a szobrokkal és a katonai támaszpontok neveivel.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás