Latin-Amerika vegyes érzelmekkel fogadta bin Láden halálhírét

Barack H. Obama amerikai elnök hétfői bejelentését követően a nemzetközi közösség véleménye megoszlik az szélsőséges iszlamista terrorszervezet vezérének, Oszama bin Laden-nek a megöléséről, illetve az amerikaiak által végrehajtott akció végrehajtásáról.

Barack Obama amerikai elnök május 2-án, hétfőn jelentette be, hogy az al-Káida iszlamista terrorszervezet vezérét, Oszáma bin Ládent egy rajtaütésszerű akcióban megölték az amerikai katonák a pakisztáni Abbotabad városában, írja az Infolatam.

A hír lázba hozta a nemzetközi közösséget, az akció részleteiről egyelőre azonban nem sokat tudni.

A világ számos kormánya kommentálta az eseményeket, ez alól Latin-Amerika sem kivétel, itt azonban már megoszlanak a vélemények és az aggályok a terrorveszély potenciális megemelkedése miatt. Míg a spanyol elnök, José Luis Rodríguez Zapatero “gratulált” Obamának, és biztosította afelől, hogy Spanyolország mindent megtesz a terrorizmus elleni harc sikerességéért, addig Latin-Amerikában ennél árnyaltabb a kép.

Brazília külügyminisztere, Antonio Patriota attól tart, hogy a terroristavezér halála miatt felerősödhetnek az erőszakos terroristacselekmények bárhol a világban, és reméli, hogy az akció nem fog újabb erőszakot szülni.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök felhívta a nemzetközi közösséget a terrorizmus elleni harcra, és véleménye inkább Zapateroéhoz van közelebb, ő is elismeréséről biztosította az amerikai elnököt a sikeres akció véghezvitele miatt. Santos hozzátette azt is, hogy a kormány számára bin Láden halála “egy fontos és igen meggyőző csapás a nemzetközi terrorizmus ellen“, továbbá azt is jelképezi, hogy “a terroristák, előbb vagy utóbb, de mindig elbuknak“.

Elías Jaua venezuelai alelnök Santoséval ellentétes véleményt fogalmazott meg, ő kritizálta mindazokat, akik kifejezetten örülnek a terroristavezér halálának, és magát a tényt, hogy a gyilkosságot mint eszközt alkalmazzák egy nemzetközi probléma megoldására. Jaua szerint etikai kérdések is felvetődnek akkor, amikor emberöléssel oldják meg a problémákat diplomáciai vagy bírósági út helyett. 

Sándor Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon megugrott tavaly a cseh fegyverexport

Csehországban tavaly 13,6 százalékkal 15,9 milliárd koronára (mintegy 215 milliárd forint) nőtt a fegyverek és a hadianyagok kivitele. A cseh fegyvergyártók tavaly 1212 kiviteli engedélyt kaptak 21,8 milliárd korona (294 milliárd forint) értékben - derül ki az ipari és kereskedelmi minisztérium éves jelentéséből, amelyet hétfőn vitat meg a cseh kormány.

Read More »

Életbe lépett a NAFTA-t felváltó kereskedelmi egyezmény

Donald Trump amerikai és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök szerdán Washingtonban ünnepélyes keretek között aláírták az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új háromoldalú kereskedelmi megállapodást (USMCA). Justin Trudeau kanadai kormányfő a koronavírus-járvány miatt nem volt jelen az eseményen; vele egy későbbi, számára kedvezőbb időpontban kerül sor az aláírásra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás