Életét vesztette egy parlamenti képviselő

Juan Lobos képviselő hétfő reggel szenvedett súlyos autóbalesetet Concepción város felé haladva, a mentők már nem tudtak segíteni rajta.

A kiérkező mentők már nem jutottak el a képviselővel a chilei Yumbel kórházba. Juan Lobos (a Független Demokratikus Unió egyik képviselője) reggel 6 óra után szenvedett balesetet a 250-es úton, mely Cabrero és Concepción városokat köti össze, írja a La Tercera.

A baleset körülményeit még vizsgálják, annyi azonban bizonyos, hogy Lobos az úton átszaladó lovakkal ütközött, amely miatt elvesztette a kontrollt az autója felett, átszakította a szalagkorlátot, és az autó többször is megpördült.

Lobos nem volt egyedül a kocsiban, a lánya, María Constanza Lobos utazott vele, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A képviselő lányával együtt a reptérre tartott, mikor a szörnyű baleset történt.

A Képviselői Kamara a hírekről értesülve bejelentette, hogy társuk emlékének adózva másnapi összes tevékenységet felfüggesztik. A Kamara elnöke, Patricio Melero hozátette, hogy „az egész Kamara mélyen megdöbbent, és rendkívül szomorú”.

A képviselő, politikai pályafutása mellett elismert orvos, sebész volt, aki egy Los Angeles-i kórházban is praktizált.

A tragédiáról értesülvén az ellenzék is mélyen megrendült, és maximális együttérzéséről biztosította a képviselő pártját.

Juan Lobost Los Angelesben helyezik végső nyugalomra, a temetésen az UDI képviselői is részt vesznek.

Sándor Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EP-választást is megpróbálták befolyásolni az oroszok

Az európai parlamenti választások nem voltak mentesek a félrevezető információktól, főként orosz forrásokkal kapcsolatban álló külső és belső szereplők megpróbálták befolyásolni a szavazókat és a választások eredményét - közölte az Európai Bizottság a dezinformáció elleni küzdelem terén elért eredményekről pénteken kiadott jelentésében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás