Érdekbarátság: befektetésekért kampányolt a chilei elnök

Hosszú hét áll Sebastian Pińera chilei elnök mögött, aki a fél világot végigkampányolta jövőbeni befektetések és gazdasági hasznok reményében. A meleg fogadtatás és a biztató reakciók ellenére az még a jövő zenéje lesz, hogy az elnök üzenete megértő fülekre talált-e.

Chile a latin-amerikai államok gazdasági és politikai fejlődési útjának egyik pozitív példája, mely kiérdemelte a nemzetközi közösség bizalmát és támogatását. Ennek megerősítése érdekében tett látogatást Sebastian Pińera elnök Olaszországban, a Vatikánban, Izraelben, a palesztin területeken, Jordániában és Spanyolországban. Míg az utóbbi két országba elsősorban a gazdasági haszon reményében látogatott az elnök, továbbutazva kifejtette a véleményét a palesztin-izraeli kérdésről, majd zárásképpen XVI. Benedek pápával töltött egy rövid, de mély, spirituális találkozót.

A magasba szárnyal

Latin-Amerikának most érkezett el az ideje, most van itt a lehetőség, hogy fejletlen régióból átkerüljön a fejlettek közé. – mondta el Pińera.

Az elnök Brazíliával példálózott, mely mindig is az (egyik) legjelentősebb hatalom volt a régióban, ám mára világszinten is komoly szerepre tett szert. Az 1970-1980-as évek folyamán Latin-Amerikában ritkaságszámba mentek a demokratikus berendezkedésű államok. Az arány mára megfordult, az az ország számít kivételnek, aki nem demokratikus, mint például a Castro fivérek Kubája, vagy Chávez Venezuelája. Az észak-afrikai eseményekre reagálva pedig elmondta, hogy dél-amerikai szemmel nézve megérti az ottani lakosságot, hiszen annak idején Latin-Amerikán is végigsöpört egy demokratizálási hullám, most az észak-afrikaiak járnak hasonló cipőben.

A 2010-es földrengés után gyorsan talpra állt az ország, amely nem csak a nemzetközi segélyeknek, hanem a példaértékű társadalmi összefogásnak volt köszönhető, mondta büszkén az elnök.

Chile mélyről jött, de a magasba szárnyal – fogalmazott Pińera.

Kölcsönös hasznok mentén

Ahhoz, hogy folytatódjon a gazdasági növekedés, több külföldi befektetőt szeretne az országába csábítani a chilei elnök, ennek érdekében a politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatok megerősítésén fáradozott a körútja folyamán. A megújuló energiaforrások használatának terjesztését és a bűnözés elleni küzdelmet az elnök a közös érdekek halmazába rendelte, diplomáciai útjának állomásain pedig azt nyilatkozta, hogy küzdeni fog a bűnözés ellen és a szélsőségesen szegény körülmények között élők lehetőségeinek bővítése érdekében.

Jordániai útja során Pińera a bilaterális kapcsolatok erősítéséről tárgyalt II. Abdullah királlyal a megújuló energiaforrások felhasználásának bővítése, a kereskedelem és a mezőgazdaság területén. A találkozón emellett felvetették egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötésének lehetőségét Jordánia és a Mercosur, a dél-amerikai közös piac között, amelynek Chile társult tagja.

A chilei elnök szeretné elérni, hogy Mexikóhoz hasonlóan hazájában is Spanyolország legyen a második legnagyobb külföldi befektető, közvetlenül az USA után.

Chile fejlődési útja példaértékű, megmutatta a világnak, hogy a latin-amerikai országok is képesek a gyors iramú felzárkózásra és a gazdasági növekedésre – mondta Zapatero spanyol miniszterelnök. 

Önjelölt békekövet

Chile tavaly elismerte a palesztin nép önálló államhoz való jogát. Pińera elnök mostani

útja során megerősítette, hogy a palesztinokat is megilleti egy szabad, független, szuverén a demokratikus alapelveken működő állam. Persze nyomban hozzátette azt is, hogy Izraelnek is joga van nemzetközileg elismert határok között élnie annak érdekében, hogy a megfelelő ütemben fejlődhessen.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a nyilatkozatra annyit reagált, hogy a békét nem lehet kívülről ráerőszakolni a felekre, az csak közvetlen tárgyalások eredménye lehet.

A látogatás célja azonban nem a tavalyi államelismerés megerősítése volt, a chilei elnök a barátsági és együttműködési köteléket szeretné szorosabbra fűzni a három fél között.

Spirituális zarándoklat

Pińera elnök útja során XVI. Benedek pápával is találkozott, aki biztosította a latin-amerikai vezetőt, tisztában van a térség problémáival. Meglátásai szerint a szegénység elleni küzdelem, az emberi jogok tiszteletben tartása, a környezetvédelem a társadalmi béke és a fejlődés támogatása mind olyan alapvető prioritás, amelyekre a térség államfőinek kiemelt figyelmet kellene fordítani. A pápa hozzátette, zavaros világban élünk, a béke mindenkinek közös érdeke.

Marosvölgyi Dóra

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás