_

Döntés született a latin határvitában

A Costa Rica és Nicaragua közötti területi vitában a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) kedden hozta meg határozatát. Tavaly novemberben Costa Rica azért fordult bírósághoz, mert Nicaragua csapatokat küldött a San Juan folyó jobb partjára, a Calero és Los Portillos szigetek mintegy 152 négyzetkilométernyi területére, valamint mederkotrási munkálatokba kezdett annak ellenére, hogy a folyó szakasza Costa Ricához tartozik.

Costa Rica egy 1858-as egyezményre hivatkozik, mely szabad, kereskedelmi célú hajózást biztosított az országnak, Nicaraguának nem volt joga a folyó térségében tartózkodni és ott munkálatokat végezni, írja a La Tercera.

A bíróság felszólította az érintett feleket, hogy tartózkodjanak az újabb civil és rendőrségi egységek küldésétől, amíg az ügy végleges megoldást nem nyer.

Costa Rica azonban – kivételes esetben – küldhet polgári erőket a térségbe, de kizárólag természetvédelmi okokból, és csak akkor, ha a térségben helyrehozhatatlan kárt okoznának az esetleges áradások.

Az ICJ megkérte a feleket, hogy próbálják a jószomszédi viszonyt fenntartani, és együtt dolgozzanak ki  környezetvédelmi stratégiákat a vizes élőhelyek védelmére.

Sándor Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Eredménytelenül zárult az ENSZ madridi klímacsúcsa

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson részt vevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

Read More »

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás