Megelőznék a magasabb inflációt a jegybankok

Annak ellenére, hogy a Forbes még “szelíd mértékű inflációt” jövendölt számukra 2011-re, az utóbbi időben mégis egyre nagyobb fejtörést okoz a latin-amerikai államok többségének az a növekvő infláció, melyet – amint arról korábban beszámoltunk – az élelmiszerárak növekedése is gerjeszt. Mexikó kivételével minden a régió minden országa emelkedésről számolt be – még a tavalyi éllovas Peru is, mely a térség legalacsonyabb inflációs mutatószámával büszkélkedhetett.

A világszerte – főként spekuláció hatására – elszabadult élelmiszer- és energiaárak szinte mindenhol veszélyeztetik az inflációs cél elérését. A nyomás elleni védekezésként a jegybankok többsége az alapkamat növelését jelölte meg, annak ellenére, hogy ez később még visszaüthet – írja az Infolatam. Szakértőik a magasabb alapkamat tőkevonzó képességével és a nemzeti valuta értékének növekedésével érvelnek a lépés mellett.

Brazíliában például az idei 4,5 százalékos inflációs célt közel másfél százalékkal meghaladja a legutóbbi szakértői becslés, míg a chilei jegybank az inflációs várakozásoknak engedve 3,5%-ra emelte a jegybanki alapkamatot az árszínvonal érdekében.

A Reuters információi szerint a kolumbiai központi bank a vártnál hamarabb emeli meg a referencia-kamatlábat (mely a bankközi hitel kamatlábak hivatalos, naponta megállapításra kerülő értéke), ugyancsak az inflációs szorítás miatt. Peru pedig az elmúlt két hónapban már második alkalommal tette meg ugyanezt a lépést.

Solti Ágnes

Felkapott hírek

Friss hírek

Változóban az arab világ

A BBC 10 arab országban és a palesztin területeken élő mintegy 25 000 ember részvételével készített felmérést 2018 vége és 2019 tavasza között. A mélyreható és igen alapos kutatás például kimutatta, hogy egyre kevesebb arab vallja magát vallásosnak - és ez csak a jéghegy csúcsa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás