Friss hírek

Peking újabb lépést tett Tajvan felé

Peking egy újabb lépést tett a Tajvani-szoros két partja közötti közeledés irányába: a jövőben nem lesz szükségük beutazási engedélyre a tajvani polgároknak, amikor a kínai szárazföldre utaznak – számolt be a helyi média vasárnap.

A bejelentést Jü Cseng-seng, a kínai politikai csúcsvezetés tagja, a népfront országos bizottságának elnöke tette beszédében Hsziamen városában.

A délnyugati Fucsian tartományban immár hetedik éve hagyományosan megrendezik azt az úgynevezett Szoros Fórumot, amelyen a delegációk elsősorban a két part települései, polgárai közötti kapcsolatok elősegítését célzó terveiket tárgyalják meg, egyeztetik.

A körülbelül 23 milliós Tajvan sziget polgárainak a kínai szárazföldre utazásukhoz eddig egyfajta vízumért kellett folyamodniuk, ám az új intézkedéssel – szólt az érvelés – Peking kedvezőbb feltételeket kíván teremteni a “tajvani honfitársak” számára. Az is elhangzott, hogy az esetükben eddig alkalmazott útlevél formáját, amely a kínai szárazföldön a tajvaniak személyazonossági igazolványaként szolgál, a jövőben kártyára változtatják.

Tajvan a kínai polgárháború 1949-es befejezése óta de facto önálló államként működik, miközben Peking az “egy Kína” elv alapján az ország részeként tekint a szigetre, amelyet a világon alig kéttucatnyi ország ismer el. A mindenkori pekingi vezetés deklarált célja Kína újraegyesítése.

Peking és Tajpej évtizedeken át hányattatott viszonya a második ciklusát töltő, 2008 óta hatalmon lévő Kuomintang párti Ma Jing-csiu elnök vezetése idején látványosan javult. A felek az elmúlt években gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és a civil szférát érintő kétoldalú megállapodások sorát írták alá.

Peking azt szeretné, ha felgyorsulhatna a közeledés folyamata, megkezdődhetnének a politikai tárgyalások és a közelgő 2016-os elnökválasztáson is a Kuomintang Párt jelöltje győzne. Elemzők azonban különösen a tavaly őszi helyhatósági választások eredménye nyomán az ellenzék egyértelmű előretörését jósolják.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A túszul ejtett nemzet

Bár El Salvador nem háborús övezet, akár az is lehetne. Az apró közép-amerikai országban ugyanis az MS-13 és a La 18 rivális bandák irányítják és befolyásolják az élet minden aspektusát, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helyének számít.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás