Harcok kezdődtek Pakisztánban

A pakisztáni hadsereg nagyszabású szárazföldi és légi offenzívát indított pénteken a tálibok ellen az iszlamista lázadók utolsó nagyobb fellegvárának számító, az ország északnyugati részében Saval-völgyben.

A pakisztáni légierő péntek hajnalban kezdte bombázni az Afganisztánnal határos Észak-Vazirisztán tartomány északnyugati részén fekvő tálib állásokat. Titkosszolgálati források szerint a légicsapásokban hatnál több felkelő vesztette életét, de elérheti a tizenötöt is a halálos áldozatok száma.

“Nagyszabású katonai művelet kezdődött a tálib fegyveresek és szövetségeseik ellen a Saval-völgyben” – közölte egy név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékes.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy a völgyhöz északi és déli irányból is harckocsik és katonák közelítenek. “Katonákkal és fegyverekkel teli teherautók százai haladnak Saval felé” – mondta egy helyi lakos. “Úttorlaszokat állítottak fel mindenütt, senki nem mehet se ki, se be. Teljes kijárási tilalmat rendeltek el, a telefonvonalakat is elvágták” – tette hozzá.

A pakisztáni tálibok korábban Észak-Vazirisztánnak csaknem a teljes területét ellenőrzésük alatt tartották, a biztonsági erők azonban tavaly júniusban hadjáratot indítottak a dzsihadisták ellen, s kiűzték őket a tartomány nagy részéről.

A tálibok és szövetségeseik több mint egy évtizede vívnak fegyveres harcot Iszlámábád ellen, és céljuk iszlám törvényeken alapuló uralom bevezetése. A tálibok támadásaiban több tízezer pakisztáni vesztette életét.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Történelmi átalakuláson megy keresztül a Volkswagen

Az 1937-ben alapított Volkswagen története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. A belső égésű motorral szerelt utolsó VW-modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás