Észak-Korea bizonyos feltételekkel felfüggesztené az atomkísérleteket

Észak-Korea a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat lemondásáért cserébe hajlandó lenne felfüggeszteni az atomkísérleteket – közölte szombaton a phenjani vezetés.


A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség tájékoztatása szerint a javaslatról “a megfelelő csatornán keresztül” Washingtont is tájékoztatták. “Azt javasolták az Egyesült Államoknak, hogy a Dél-Koreával közös hadgyakorlat felfüggesztésével járuljon hozzá a feszültség enyhítéséhez” – tudatta a hírszolgálat.

“A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ebben az esetben készen áll felfüggeszteni a nukleáris kísérleteket, amelyek aggodalommal töltik el az Egyesült Államokat” – fogalmaztak a KCNA beszámolójában.

A bezárkózó kommunista ország eddig három alkalommal hajtott végre atomkísérletet, a legutolsót 2013. február 12-én, amely miatt az ENSZ újabb szankciókat léptetett életbe Észak-Korea ellen.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea éves hadgyakorlata február végén kezdődik. A közös gyakorlatok ellen Phenjan mindig hevesen tiltakozott. Washington, Szöul fő katonai szövetségese, mintegy 28 ezer 500 katonát állomásoztat a kelet-ázsiai országban.

Az 1950-53-as koreai háborút fegyverszüneti megállapodás zárta le, Észak- és Dél-Korea azóta sem kötött békeszerződést, hivatalosan máig hadban állnak egymással.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás