Hongkongi tüntetések: Kína szerint Washington áll a megmozdulások mögött

A központi kínai pártlap, a Zsenmin Zsipao azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy az amerikai vezetés áll a hetek óta tartó, több ezer fős hongkongi tüntetések mögött. Washington visszautasította a vádat.

A pártlap tengerentúli kiadásának pénteki számában megjelent kommentár szerint a National Endowment for Democracy (NED) nevű washingtoni nonprofit szervezet a Fehér Ház azon stratégiájának részeként hozható kapcsolatba a hongkongi tüntetésekkel, amely a demokráciaterjesztés leple alatt külföldi kormányzatok megdöntésére törekszik. Ismeretlen sajtóértesülésekre hivatkozva a Zsenmin Zsipaoban megjelent írás azt állítja, hogy Louisa Greve, a NED igazgatója hónapokkal a tüntetések kirobbanása előtt találkozott a tiltakozás vezetőivel, hogy egyeztessenek a mozgalom elindításáról.   

Az amerikai kongresszus által finanszírozott szervezet nem kommentálta a kínai pártlap értesüléseit.

Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor pénteken határozottan visszautasította azokat a vádaskodásokat, hogy amerikai tisztségviselők bármilyen hongkongi személy, csoport vagy politikai párt tevékenységét manipulálnák.

Szombaton ismét több ezren kezdtek ülősztrájkba Hongkong utcáin, ezzel téve eleget a szervezőknek a polgári engedetlenség fokozására felszólító felhívásának. A város többsávos útjait és utcáit hetek óta fiatalok százai foglalják el, megbénítva Hongkong közlekedését.

A demokráciapárti megmozdulásokat vezető két diákcsoport szombaton nyílt levelet intézett Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, amelyben politikai reformokat sürgettek Hongkongban, és a tüntetésekért Leung Csun-jing kormányzót, a város népszerűtlen vezetőjét tették felelőssé.

A tiltakozásokat vezető diákok és aktivisták, valamint a kormány közötti közeledés az elmúlt néhány napban holtpontra jutott, mivel a hongkongi vezetés lemondta a csütörtökre tervezett tárgyalások első fordulóját, és arra szólították fel a tüntetőket, hogy vonuljanak vissza az utcákról. A megmozdulások vezetői azonban azt ígérték, mindaddig folytatják a demonstrációt, amíg a kormányzat nem ad pozitív válaszokat a választási reformmal kapcsolatos követeléseikre.

A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek a később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás