Mao Ce-tung jobban teljesít

A Kínai Kommunista párt decemberben ünnepelte Mao Ce-tung születésének 120. évfordulóját, az eseményre hatalmas ünnepségekkel és infrastrukturális beruházásokkal készültek. Nem volt ez mindig így, Teng Hsziao-ping reformjai óta Mao kultusza egy másodlagos szimbolikus térbe szorult vissza. Mennyire kell komolyan vennünk az ideológiai változásokat a szocialista kapitalizmus körül? Szerintünk nagyon.

A Kínai Kommunista Párt Mao Ce-tung néhai vezető, mára legenda és szimbólum születésének 120. évfordulóját ünnepli. A Taipei Times szerint Mao szülőhelyét, Saosant (Shaoshan) is igazgató Hsziangtan 15 milliárd jüant (525 milliárd forintot) költött a különböző ünnepségek mellett az alkalomra átadandó infrastrukturális fejlesztésekre. „Ez pillanatnyilag mindennél fontosabb” – nyilatkozták a hatóságok, de az internetes kommentelők egyáltalán nem örülnek annak, hogy a kultusz árát nekik kell megfizetniük, miközben Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnök és pártfőtitkár hatalomra kerülése óta a kormány egyik fő üzenete az állami extravagancia visszavágása.

Mao kultusza Hszi Csin-ping tavalyi beiktatása óta erősödik. A nyugati médiában kezdetben sokszor ijesztő, retrográd konzervativizmusként értelmezték a pártfőtitkár állandó hivatkozásait a majdnem négy évtizede halott vezetőre, ma már inkább pragmatizmusként.  Azt, hogy Maót nem lehet kitenni a kommunista panteonból, még Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) véste kőbe 1978-as hatalomra kerülése után. Ahogy a párt a hetvenes évek végén nyitott a piacgazdaság felé és máig hivatkozott reformpályára állította az országot, a folyamatosan változó Kínát folyamatosan változó, egymást kiegészítő elemekből felépülő ideológia kezdte körülrajzolni, amelyben Mao már csak a legitimáció eszközének szerepét játssza. Személye mára annyira hozzátapadt a párt történetéhez, hogy nélküle aligha lehetne megindokolni, a kommunizmus eszméjétől olyannyira eltávolodott Kínát miért vezeti még mindig a Kommunista Párt.

Teng Hsziao-ping óta három politikusgeneráció váltotta egymást a hatalomban. Csiang Cö-min (Jiang Zemin), Hu Csin-tao (Hu Jintao) és tavaly Hszi Csin-ping (Xi Jingping), akiknek kortárs Kína-magyarázata egymásra épül, mindig más-más gondolatot emelve ki és hangsúlyozva minden médiumban, minden iskolában és minden fórumon. Aki beszélt már helyiekkel politikáról vagy Mao szerepéről Kína történelmében, biztos, hogy hallotta érvként, ami Teng Hsziao-ping óta a hivatalos politikai kommunikáció része: Mao tettei 70%-ban jók, 30%-ban rosszak voltak. A Mao-kultusz és erősödése arra világít rá, hogy az elmúlt harminc év vezetőgenerációi által megfogalmazott ön- és történelemértelmező gondolatok jelentőségét nem érdemes propagandaként alábecsülni, mert hosszú évtizedekig a kínai gondolkodás meghatározó elemeivé válnak.

Rugalmas ideológiák

Bár a Teng által átértékelt időszak 70%-a a hivatalos vélekedés szerint az ország javát szolgálta, Mao Ce-tung ötvenes évek legeleje utáni, a szocializmus felépítésében játszott szerepét csendesen, de totális kudarcként értékelik az országban. Személyéből jobbára az idézetek, életbölcsességek és a forradalmi nosztalgia maradtak, a marxizmus-leninizmust kiszorította a piacgazdaság, a maoizmust kiszorította a tengizmus, az ideológiai oktatás tárgya Teng Hsziao-ping kínai típusú szocializmusa.

A szocialista típusú politikai rendszert piacgazdasággal ötvöző mechanizmus Mao személyéhez hasonló dogmává és keretrendszerré vált. Ehhez a Kínát 1989 és 2002 között vezető Csiang Cö-min gondolatai már nem sokat tudtak hozzáadni, viszont a több mint egy évtized alatt keletkező társadalmi problémák új ideológiai hullámot indítottak be. Csiang Cö-minnek csak regnálása végén jutott eszébe, hogy útmutatásként beleírja gondolatait az alkotmányba a párt szerepének fontosságáról a nemzet modernizálásában. Habár ez nem olyan meghatározó része a modern Kína-tudatnak, a modernizáció mindenek felett való elsőbbségének politikája olyan társadalmi feszültségekhez vezetett szegény és gazdag között, amelyek kezeléséhez Hu Csin-tao pártfőtitkár már 2002-ben elkezdte formálni az új gondolatrendszert.

Csiang Cö-min szerint az újonnan megjelent gazdag vállalkozói elit csak az új gazdasági helyzethez alkalmazkodott társadalmi réteg, így maguk is a munkásosztály részei. Kapitalisták a pártban? Csak a gazdagok lehetnek igaz kommunisták? A növekvő vagyoni és hatalmi ellentétek során Csiang gondolatmenete óriási ellenállást váltott ki párton kívül és párton belül egyaránt. Hu Csin-tao erre választ kínálva egy olyan harmonikus társadalmat képzelt el, amelyben a különböző érdekek megférnek egymás mellett.

Hu „Harmonikus Szocialista Társadalma” és a „Tudományos Fejlődési Elmélete” valós problémákra kínáltak válaszokat, így hamar beépültek a hétköznapi beszéd érvrendszerébe. A nyugati országok régóta kritizálták Kínát a gazdaság növekedés környezetet is felemésztő tempójáért, így az ideológiai szlogenek közé bekerült a „fenntarthatóság” fogalma is. Hu egy ideális társadalom vízióját festette fel, amelyben „demokrácia és joguralom, igazságosság és egyenlőség, bizalom és hitelesség, rend és stabilitás, és a természettel való harmonikus viszony” működik. Ahogy a Teng által elindított reformok kiszámítható ívben haladtak tovább a kapitalizmus felé, a kommunista kormányzat az emberek vágyainak ideológiába emelésével és irányításával tartja meg a hatalmát, a szocializmus ideológiájának körülményekhez igazításával.

A békés, újjászülető Kína

A rendszer persze nemcsak a társadalmat, hanem saját történelmi szerepét is lekerekítetten próbálja értelmezni. A kétezres évek közepe óta jelen lévő üzenet Kína központi szerepe az emberiség fejlődésében. A párt történetének már semmi köze sincs a proletárforradalom küldetésének beteljesítéséhez, a feudalizmus rabláncaitól való megszabaduláshoz, éppen ellenkezőleg: a párt történelmi küldetése a valaha erős Kína újjáélesztése. A feudalizmussal szembeni ellentét ignorálása egyébként nem példa nélküli, Mao Ce-tung is szerette magát az országegyesítő császárhoz, Csin Si Huang-tihoz hasonlítani. A narratíva szerint Kína az az ötezer éves civilizáció, amely 1820 körül még a világ legnagyobb gazdaságaként a világ GDP-jének egyharmadát adta, míg 1960-ra ez négy százalékra esett. Az első ópiumháborútól kezdve az ország halmozta a megalázó vereségeket, megkezdődött a „megaláztatás évszázada”. A nép nyomorogott, éhezett a brutális külföldi agresszió, a korrupció, valamint az inkompetens vezetők miatt. Ezt megelégelve az emberek a Kommunista Párt vezetése alatt egy Új Kína építésébe fogtak, melynek kezdetét 1949-től számoljuk.

A Kínai Kommunista Párt imázsfilmje

Hogy mi történt Mao uralma alatt, súlyozva történelem és legitimáció között, nem olyan fontos a párt számára. A több tízmillió éhhalált halt ember, a kulturális forradalom terrorja történelmi perspektívából szemlélve csak 30% hiba, és Hu Csin-tao 2005-ös beszédében már meg sem említi az államalapító vezetőt. Ahogy a kétezres évek közepétől Kína kezdte megcélozni a világ legnagyobb gazdaságainak dobogóját, sokkal fontosabbá vált az „Új Kína új fejezetét” hangsúlyozni a történelemben a kínai típusú szocializmus megvalósulásával.

Win-win

Mára Kína adja a világ GDP-jének hatodát, amely az USA nemzeti össztermékének 90%-ának felel meg. Kína felemelkedése az elmúlt években vált az ideológia központi elemévé: egy a saját útját járó, az erejével intelligensen bánni tudó, kulturált, barátságos Kína, a világ született, felelősségteljes vezetője, amelytől a világ egyik országának sem kell tartania. A tavaly pártfőtitkárrá választott Hszi Csin-ping két hosszú távú célt tűzött ki az ország elé: 2020-ra, a párt alapításának 100. évfordulójára Kína egy viszonylag jó módú társadalom legyen, és 2049-re, a Népköztársaság 100. évfordulójára a fejlett országok között szerepeljen. Hszi Csin-ping szerint a szocialista Kína újjáéledése a kínai álom.

Hszi az első pártfőtitkár, akit nem Teng Hsziao-ping nevezett meg utódjául, ezért saját legitimációjának több lábon kell állnia. A kommunista párt, amely egy általa teremtett kapitalizmus kizárólagos ura kétféleképpen igazolhatja hatalmát. Amíg Csiang Cö-min elvetette a munkásság klasszikus fogalmát a kapitalizmus kedvéért és Hu Csin-tao el is felejtette Mao Ce-tungot, Hszi Csin-ping már a kezdetektől hangsúlyozza az egykori vezető jelentőségét. Egy a közelmúltban kiszivárgott belső dokumentum szerint a nyugati alkotmányos demokrácia, az egyetemes emberi jogok, a média függetlenségének és a civil társadalom nyugati koncepciói, a neoliberalizmus mellett a párt múltbéli hibáinak „nihilista” kritikái tilos beszédtémák az oktatásban.

Hszit nem az emberek választották, hanem a párt, de ha nem is egy történelmi legenda látta meg benne a fényt, mely forrásból meríti legitimációját? A kapitalizmust építve a párt vezető és az ő saját, a pártot vezető szerepének hangsúlyozásához Hszi a forradalmi múltat és a nacionalista populizmust használja fel. Pragmatikus politikusként miközben tovább jár a Teng által megkezdett reformutakon a kapitalizmusban, párton belül Mao megkérdőjelezhetetlen tekintélyének hangsúlyozásával igazolja magát, míg a nemzet felemelkedésének programjával az emberek szemében legitimálja a párt küldetését.

A párt határozza meg a tudatot

Megválasztása után Hszi első útja Hszibaipóba (Xibaipo), a Kommunista Párt Pekingbe vonulása előtti utolsó forradalmi fővárosába vezetett, majd Vuhan (Wuhan) tartományban Mao egykori házánál kijelentette: „vörös nemzetünk soha sem fog színt váltani”. Az ideológiai oktatás erősítését hangsúlyozva azt mondta, „a forradalmi történelem a legjobb táplálék a kommunisták számára”. Hszi Csin-ping meggyőződése, hogy ha a párt megszabadulna Mao Ce-tungtól, a szocialista értékektől és fogalomkészlettől, Kína úgy esne szét és össze, mint a Szovjetunió Gorbacsov alatt.

Hszi kínai álma nem az amerikai álom keleti másolata. Nem pusztán a vállalkozói szellemre való buzdításról, nem individuális szabadságról szól, hanem erős államról, a párt szerepéről az emberek álmainak megvalósításban. Álmodj bármit, mi megcsináljuk, ez a párt küldetése! Az álmaidat csak a párt teljesítheti! A gyerekek iskolai projektnapokon tárgyalják meg álmaikat, az akadémikusokat a kínai álomról való tanulmányok írására ösztökélik, a Chinese Idolban és más tévéshowkban a kínai álom a téma, a filmek és a múzeumok Kína történelmi nagyságát hirdetik.

Az elmúlt harminc évben a Kínai Kommunista Párt ugyan piacosította az országot és tömegek számára teremtett jólétet, a gondolkodás feletti kontrollra továbbra is igényt tart. A nemzeti reprezentáció itt az állami politika önreprezentációját jelenti, amely bár folyamatosan változik, fontosságát nem szabad csak a kapitalizmust beburkoló szocialista retorikaként értékelni, mert generációk gondolkodását határozva meg hosszú időre megtartja a párt hatalmát. És miközben nyugati értelmiségiek hosszú ideje azt vizionálják, hogy a gazdasági fejlődés és a középosztály kiszélesedése automatikusan magával fogja hozni a politikai szabadságjogok megjelenését Kínában, addig a Kommunista Párt láthatóan pont azt hangsúlyozza, hogy a fejlődés összekapcsolódik a párt hatalmával, és az álmok beteljesülése csak a jelenlegi politikai kereteken belül érhető el.

Gál András

Felkapott hírek

Friss hírek

Történelmi átalakuláson megy keresztül a Volkswagen

Az 1937-ben alapított Volkswagen története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. A belső égésű motorral szerelt utolsó VW-modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás