Szíria – Peking független és szakszerű vizsgálatot szeretne

Kína támogatja az ENSZ-szakértők független, tárgyilagos és szakszerű vizsgálatát Szíriában az állítólagos vegyifegyver-használattal kapcsolatban – jelentette ki a kínai külügyminiszter hétfőn, miközben óvatos választ és politikai megoldást sürgetett a szíriai helyzetre.

Vang Ji a külügyminisztérium honlapján elhelyezett közleményében közölte, hogy Peking szoros figyelemmel követi a Szíriában bevetett vegyi fegyverekről szóló jelentéseket, s megerősítette, hogy országa határozottan ellenzi az ilyen típusú fegyverek használatát, függetlenül attól, kik alkalmazzák azokat.

A szíriai ellenzék korábban, amikor már az ENSZ-szakértők az országban tartózkodtak, azzal vádolta meg a kormányerőket, hogy vegyi fegyvereket vetettek be, ezzel mintegy 500 és 1300 közötti számú ember halálát okozva.

Kína támogatja a világszervezet titkárságát abban, hogy a vonatkozó ENSZ-határozatokkal összhangban mielőbb független, objektív, méltányos és szakszerű vizsgálatot kezdeményezzen annak kiderítésére, mi történt valójában – hangoztatta a miniszter.

A tárcavezető közvetlenül ugyan nem reagált a katonai erő bevetésének lehetőségét felvető nyugati reagálásokra, de megállapította, hogy “a szíriai konfliktusból az egyetlen kiút a politikai megoldás”. Hozzátette: valamennyi félnek óvatosan kellene kezelnie a szíriai vegyi fegyverek ügyét, hogy az ne zavarja meg a szíriai kérdés politikai rendezésére tett erőfeszítéseket.

Peking a múlt héten már hangoztatta, hogy egyik félnek sem kellene elhamarkodottan ítélkeznie az állítólagos vegyifegyver-támadás nyomán kialakult helyzetről, s a damaszkuszi kormánnyal együttműködő eljárást szorgalmazott.

Szíria vasárnap belegyezett abba, hogy az országban tartózkodó ENSZ-ellenőrök felkeressék a támadás helyszínét, de az Egyesült Államok és szövetségesei azt feltételezik, hogy az elmúlt öt nap folyamán a kormánycsapatok tüzérségi támadásai következtében megsemmisültek a bizonyítékok.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás