Kínai óriás sárba ragadt

Kínában júliusban stagnált az infláció, 2,7 százalékos mértéke megegyezett az egy hónappal korábban mérttel, s továbbra is jóval alatta van az év egészére előirányzott 3,5 százaléknak – jelentette az országos statisztikai hivatal pénteken.

    Az infláció növekedését jellemzően az élelmiszerárak határozták meg, amelyek ára a múlt hónapban 6 százalékkal magasabb vol, mint egy évvel azelőtt. Júniushoz képest 0,1 százalékos volt a drágulás. A január és július közötti időszakban 2,4 százalékos volt az infláció a tavalyi év azonos időszakához képest.

    A kínai társadalomtudományi akadémia pénteken közzétett felmérése szerint a megkérdezett száz közgazdász szakemberből 53 úgy gondolta, hogy az év hátralevő részében az infláció gyorsulni fog, míg 40-en általánosságban egyenletes ütemre számítanak.

    A termelői árak júliusban 2,3 százalékkal visszaestek. A csökkenő tendencia immár 17. hónapja jellemző.

    Pénteken tették közzé, hogy az ipari termelés 9,7 százalékkal – a vártnál nagyobb mértékben – bővült júliusban. Az állóeszköz-beruházások az első hét hónapban 20,1 százalékkal nőttek.

    A fogyasztás a múlt hónapban 13,2 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, bár 0,1 százalékos visszaesést mutat az előző hónapban mérthez hasonlítva.

    Csang Li-csün a kormány fejlesztési kutatóközpontjának elemzője szerint a stabil inflációs ráta elősegíti a gazdasági növekedést stabilizáló törekvéseket. A politikai vezetés és gazdaságirányítás az év második felében a növekedés folyamatosságára törekszik, miközben reformokat, úgynevezett finomhangolást ígért. Ennek szellemében például már csökkentették a kisvállalkozások adóit, s új, nagy összegű beruházásokkal hozták lendületbe a vasúti ágazatot.

    A kínai gazdaság az első negyedévi 7,7 százalékos növekedést követően a második három hónapban 7,5 százalékot teljesített, míg 2012 utolsó negyedében 7,9 százalék volt a bruttó hazai termék (GDP) növekedése.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás