Friss hírek

Félezer áldozatot szedett a Bopha tájfun

A Bopha tájfun a hét közepén csapott le a Fülöp-szigetekre, több mint 500 ember életét követelve. Az előrejelzések szerint a vihar visszafordult, és vasárnap ismét lesújt.

A legfrissebb jelentések szerint már több mint 500-an vesztették életüket, majdnem ugyanennyien sérültek meg, és további félezernél is több személyt keresnek a hatóságok a Fülöp-szigeteken, miután a Bopha tájfun a napokban végigsöpört az országon, összesen nyolc tartományban okozva károkat.

Benito Ramos védelmi főnök elmondta, hogy az eltűntek keresésére vonatkozóan “nincs időkorlát, addig tart majd, amíg meg nem találjuk őket”. Hozzátette: a keresést nehezíti, hogy “a kommunikáció ellehetetlenült, nincs áram, az utakat és hidakat pedig tönkretette a tájfun”.

A vihar következtében kétszázezernél is többen váltak hajléktalanná Mindanao szigetén, ráadásul a túlélők egészségét fenyegeti az is, hogy holtak még temetetlenül hevernek. Ariel Bernardo tábornok, a Compostela-völgyben szolgálatot teljesítő hadtest tábornoka ennek kapcsán közölte: “Egészségügyi okokból az ismeretlen halottak tömeges hamvasztását tervezzük, mert már elviselhetetlen a bűz.”

Majdnem egy évvel ezelőtt csapott le – szintén Mindanao szigetére – a Washi tájfun, amely 1300 ember halálát okozta. Az ENSZ szerint az azóta fejlesztett figyelmeztető rendszerek most életeket mentettek. Mindamellett a Fülöp-szigetek meteorológiai szolgálata szerint a Bopha tájfun visszafordult, ezúttal az északi Luzon szigetének északi szélén élők számíthatnak a vihar érkezésére vasárnap hajnalban.

Földi Bence

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás