Amerikai katonákat tartóztattak le Okinaván

A japán Okinava szigetén két 23 éves amerikai tengerészgyalogost vettek őrizetbe a helyi hatóságok szerda hajnalban. A gyanú szerint kedd éjszaka ittas állapotban megerőszakoltak egy hazafelé tartó, húszas éveiben járó japán nőt.

John Roos amerikai nagykövet szerint “az Egyesült Államokat rendkívül aggasztják a vádak”, továbbá elmondta, hogy “mindenben együttműködünk a japán hatóságokkal”, mert rendkívül súlyosnak tartják az ügyet – tudósított a BBC. A japán kormányszóvivő, Fudzsimura Oszamu elmondta: a Védelmi Minisztérium közölte az Egyesült Államokkal, hogy “teljességgel elfogadhatatlannak” tartják az esetet. Noda Josihiko miniszterelnök az ügy kapcsán azt nyilatkozta, hogy “ennek sosem lett volna szabad megtörténnie”.

Okinaván állomásozik az Egyesült Államok Japánban tartózkodó haderejének több mint fele, mintegy 26 ezer fő. A helyi lakossággal állandóan feszült a viszonyuk a zaj, a biztonsági aggodalmak és a bűnesetek magas száma miatt. Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eset 1995-ben történt: egy diáklányt erőszakolt meg három amerikai katona, az eseményeket tömegtüntetések követték. Az okinavai katonai bázisok régóta politikai vita tárgyát képezik a két ország között, a japánok szeretnék csökkenteni a katonák számát. Februárban többszöri halogatás után sikerült elérniük néhány ezer tengerészgyalogos áthelyezését.

Földi Bence

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás