Mosógépet vesznek a japán Nobel-díjasnak

Mosógéppel ajándékozza meg a japán kormány Jamanaka Sinját, mert a tudós éppen családja mosómasináját javítgatta, amikor október 8-án telefonáltak neki, hogy Nobel-díjas lett.

Az 50 éves Sinja nem háztartási gépek szerelésével érdemelte ki a tudományos kitüntetést, hanem sejtbiológiai munkásságával.

Tanaka Makiko, a japán kormány tudományos és oktatási ügyekben illetékes minisztere állt elő azzal, hogy vegyen a kabinet mosógépet a tudósnak, a költségeket pedig osszák meg a 19 kormánytag között. Senki sem ellenezte a javaslatot – mondta Makiko sajtóértekezleten. Hozzátette, hogy az ajándékozás előtt még meg kell vizsgálni, nincs-e jogi akadálya a dolognak.

Makiko számításai szerint a japán minisztereknek fejenként 5-10 ezer jenébe (13-27 ezer forintba) kerül a dolog – adta hírül a The Japan Times című japán lap.A Nobel-díjjal 257 millió forintnyi pénzjutalom jár. Ez Sinja esetében “csak” 128,5 millió, mivel megosztva kapta az elismerést a brit John B. Gurdonnel. Van azonban mit aprítania egyébként is a tejbe, mert korábban szintén kapott díjakat és azokhoz pénzt: az utóbbi két évben 200 millió forintnyit.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás