Greenpeace: génmódosított rizs kutatására használtak gyerekeket Kínában

A Greenpeace állítása szerint Kínában gyerekeket használtak kísérleti alanyként, és etettek genetikailag módosított rizzsel egy amerikai-kínai közös kutatás érdekében. A kínai hatóságok tagadják a vádakat, és az ügy kivizsgálását ígérték.

A Greenpeace az augusztusban publikált kutatás után adott hangot erkölcsi aggályainak, rámutatván: az amerikai mezőgazdasági minisztérium által is támogatott projektben legalább kéttucatnyi hat-nyolc éves gyereket etettek fél éven keresztül a genetikailag módosított úgynevezett aranyrizzsel, anélkül, hogy annak egészségre gyakorolt hatásairól és esetleges mellékhatásairól a kutatók bármit is tudtak volna.

A Kínai Járványügyi Hatóság tagadja a vádakat. Azt állította, hogy a kínai szakembereknek nem volt információjuk arról, hogy az amerikai fél az aranyrizst is vizsgálta a még 2008-ban elvégzett kutatás során. Az amerikai kutatók ugyanakkor fenntartják, hogy a tanulmány elkészítéséhez mindkét résztvevő ország minden érintett hatóságától engedélyt kértek és kaptak. Ezt Tang Kuang-ven (Tang Kuangwen), a Tufts Egyetem kutatója, a tanulmány fő szerzője állítja. Két társszerzője, Hu Jü-ming (Hu Yuming) és Jin Si-an (Yin Si’an) járványügyi illetékesek ugyanakkor tagadták, hogy ez így történt volna. A Hszinhua hírügynökség értesülései szerint a kínai járványügyi szerv most a kísérlet helyszíneként szolgáló Hunan tartománybeli hivatalnokokkal együtt folytat vizsgálatot az ügyben.

A The American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban közölt kutatás arról szól, hogy a gyerekek teste miként alakítja át zöldségekből a béta karotint. Az aranyrizs bevonásával azt kívánták bizonyítani, hogy mivel az gazdag béta karotinban, hatékony A-vitaminforrásként szolgálhat a gyerekek számára. Ennek alátámasztására 21 napon át napi 60 gramm genetikailag módosított rizst adtak, amibe a szülők és a gyerekek maguk is beleegyeztek – állítja az amerikai fél. A kísérlet azért “rendhagyó”, mert előzetes teszteknek nem vetették alá az aranyrizst, így nem lehet tudni, hogy ártalmas, esetleg mérgező-e, és ha igen, milyen mértékben, pedig a gyermekek fejlődő szervezete a felnőttekénél is érzékenyebb az esetleges hatásokra.

A kínai kormány 2001-ben alkotta meg a genetikailag módosított élelmiszerekre vonatkozó szabályozást, szigorú engedélyekhez kötve az ilyen élelmiszerek kutatását, tesztelését, előállítását és hirdetését.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás