Nem kell félni: Kína lendületben marad

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) igazgatóhelyettesének értékelése szerint az országban az általános gazdasági körülmények jók, a kínai gazdaság növekedése a vártnak megfelelően alakul.

Tu Jing (Du Ying) a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy Kína az idén stabil és viszonylag gyors növekedést produkál majd, igaz, lefelé húzó erők ellen kell küzdeni. 

Az NDRC helyettes vezetője az elmúlt hetek ideges prognózisait követően nyilatkozott. Egyre több elemző véli ugyanis úgy, hogy az első negyedév átlagos 8,1 százalékos növekedése után a második negyedévben sem jön még el a várt talpraállás, sőt, a negyedéves átlagos GDP-növekedés üteme akár 7,5 százalékra vagy az alá is csökkenhet. A kedvezőtlen trendet az európai válság újabb elmélyülése és a kínai gazdaság gyengeségei is táplálják – érvelnek a szakértők.

Tu a hétvégén emlékeztetett: a kínai kormány múlt heti ülésén ígéretet tett arra, hogy nagyobb hangsúlyt helyez a gazdasági növekedés biztosítására. A kormány folytatja a strukturális adócsökkentést, az óvatos monetáris politikát, a befektetések mértékét reális szinteken tartja, miközben az exportot is stabilizálni igyekszik, s fő célként a belső fogyasztás fellendítését szorgalmazza – mondta a hivatalnok. 

A kínai vezetés az elmúlt időszakban az eddig monopolizált iparágak – vasút, banki szektor – fokozatos megnyitásával, a jelentősebb beruházási projektek elfogadásának felgyorsításával, a magántőke bevonásának ígéretével, hét stratégiai fontosságú, feltörekvő iparág támogatásával próbált lendíteni a gazdaságon. A Credit Suisse nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat hét eleji becslése szerint a gazdaság élénkítésére fordított összeg kétmilliárd jüant (76 milliárd forint) tehet ki, mely elég lesz arra, hogy a növekedés lassulását és a beruházások visszaesését megállítsa, a korábbihoz hasonló erőteljes talpraállást viszont nem biztosít.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás