India is szemet vetett a mianmari földgázkincsekre

Az indiai miniszterelnök háromnapos mianmari látogatása során 12 megállapodás született a két ország között. Szó esett határterületeik védelméről és fejlesztéséről, illetve a hosszú történelmi múltra visszatekintő kapcsolataik újraélesztéséről és megerősítéséről. India érdeklődését fejezte ki a Mianmarban található kiaknázatlan földgázmezők iránt, ehhez azonban versenybe kell szállnia más országokkal, elsősorban Kínával. Az indiai miniszterelnök találkozott a demokratikus mozgalom ellenzéki vezetőjével, Ang Szan Szú Kjival is.

India miniszterelnöke, Manmohan Szingh a múlt hét végén Mianmarba látogatott, ahol a két ország kapcsolatairól folytatott tárgyalásokat Thein Szein elnökkel. A vizit történelmi jelentőségű, hiszen 1987 óta nem járt indiai kormányfő hivatalos úton Mianmarban. A háromnapos látogatás alkalmával 12 megállapodás született országaik diplomáciai és gazdasági kapcsolatainak megerősítése érdekében. Az elnökkel való tárgyalások mellett a Szingh találkozott Ang Szan Szú Kjí ellenzéki vezetővel is.

Az ötven év katonai diktatúra után a demokratizálódás útjára lépett Mianmar elnöke októberben már járt Indiában, amely látogatás folytatásának tekinthető a múlt heti találkozó. A két szomszédos ország hosszú történelmi múltra visszatekintő kapcsolatainak újrafelvételében és fejlesztésében mérföldkőnek tekinthetők a héten aláírt egyezmények. A megbeszélések középpontjában azok a kétoldalú, regionális és nemzetközi kérdések álltak, amelyekhez kölcsönös érdeke fűződik a két dél-kelet-ázsiai államnak. Megegyeztek abban, hogy együtt fognak működni olyan területeken, mint a szállítás, mezőgazdaság, kereskedelem, beruházások és az emberi erőforrások fejlesztése.

A Mianmarban található nagy és még kiaknázatlan földgázmezők India fontos energiaforrásává válhatnának, ám Indiának szembe kell néznie az országba már korábban érkező, és szintén befolyást szerezni kívánó más államokkal, elsősorban Kínával. Szingh indiai miniszterelnök látogatását megelőzően már számos ország képviselői jártak Mianmarban az elmúlt hónapokban, hogy tárgyalásokat folytassanak az országot a reformok útján elindító új kormánnyal. Mind ázsiai, mind nyugati államok élénk érdeklődést mutatnak a hosszú elzárkózás után megnyílt Mianmar iránt, így Indiának nem lesz könnyű dolga érdekei érvényesítésében és befolyásának növelésében. India azonban már jó néhány megállapodást aláírt a mianmari gázkészletek kiaknázása érdekében, és indiai cégek már több infrastrukturális projekten is dolgoznak a nemrégiben megnyílt országban.

A találkozó során mind Szingh, mind Szein hangsúlyozta a határok védelmének fontosságát, és azt, hogy a határ menti területek biztonsága érdekében jobb együttműködésre van szükség a biztonsági erők és a határőrség között. Megegyeztek továbbá abban, hogy iskolákat, kórházakat és hidakat fognak építeni a közös határszakaszok mentén, valamint a helyi kereskedelem megkönnyítése érdekében fejlesztik majd a határ menti régiók pénzügyi infrastruktúráját. Mindezek mellett a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok erősítése érdekében India vállalta, hogy felújít 71 hidat. Ezen kívül tervezik egy buszjárat elindítását az indiai határ menti Imfal városából a mianmari Mandalaj városába, s úgy döntöttek, felállítanak egy munkacsoportot, amely a közvetlen vasúti és hajózási útvonalak kialakításának lehetőségét fogja megvizsgálni.

India jelenleg – Kína és Thaiföld után – Mianmar harmadik legnagyobb exportpiaca, a két ország célja, hogy 2015-ig megduplázzák éves kereskedelmi forgalmukat. Elemzők szerint India nagyon elszánt, hogy ellensúlyozza Kína dominanciáját a térségben, ezért az indiai miniszterelnök tartózkodása során többször is hangsúlyozta a két ország közti szoros kulturális és történelmi kötelékek fontosságát.

A tárgyalások során szó esett még a kulturális és egyetemközi kapcsolatok fejlesztéséről, valamint India felajánlott egy 500 millió dolláros hitelkeretet Mianmarnak, amelyet az infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak az e szempontból meglehetősen elmaradott országban.

Kedden Ang Szan Szú Kji ellenzéki vezetővel is találkozott Szingh, és meghívta őt Indiába, amelynek Szú Kji a lehető leghamarabb eleget is szeretne tenni. Szingh azt mondta, reméli, hogy a Nobel-békedíjas politikusnő jelentős szerepet játszik majd a politikai változásokban Mianmarban. 

Néhány órával Szingh-gel való találkozása után Szú Kji 24 év után először külföldre, a szomszédos Thaiföldre utazhatott. A hírügynökségek értesülése szerint utazása során egy olyan táborba látogat majd el, ahol mianmari menekültek élnek. Az utazást azonban korlátozza a thai kormány, Szú Kji pedig állítólag még nem kérvényezte az utazási engedélyt. A hatóságok nyilatkozata szerint csak a médiából értesültek Thaiföldre érkezéséről.

A menekülttábor meglátogatásán kívül Szú Kji várhatóan találkozik majd a volt thai miniszterelnökkel, valamint felkeresi a Bangkok külterületén található egyik olyan térséget, ahol több ezer mianmari vendégmunkás él. Mindezek azonban nem megerősített információk, Szú Kji és szóvivője ugyanis elérhetetlenek az utóbbi napokban, a thai hatóságok és a kormány nem kapott hivatalos tájékoztatást érkezéséről. Még a mianmari elnök, Thein Szein is csupán a hírekből értesült Szú Kji thaiföldi utazásáról, aminek hatására lemondta e hétre tervezett saját thaiföldi látogatását.

Szú Kji külföldi útjának ténye azt sugallja, már ő is bízik benne, hogy Mianmar ténylegesen a demokratizálódás és reformok útjára lépett. Korábban – házi őrizetben tartása ellenére – lett volna lehetősége, hogy elhagyja az országot, ő azonban maradt, mert távozása esetén többé nem térhetett volna vissza hazájába, ami valószínűleg a mianmari demokratikus mozgalom végét jelentette volna.

Palócz Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás