A Pentagon jelentése szerint Kína túlzott mértékben erősíti hadseregét

Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériuma által pénteken közzétett éves jelentés szerint Kína túlzott hangsúlyt fektet hadseregének fejlesztésére és modernizálására, amelynek célja a Tajvan feletti befolyás növelése, valamint hatalmának és diplomáciai befolyásának kiterjesztése távolabbi országokra. Ezzel egyidejűleg a jelentés szerint Kína szeretné elkerülni a konfliktusokat szomszédos országaival és az Egyesült Államokkal.

A beszámoló állítása szerint Kína katonai erejének folyamatos erősítése érdekében magáncégek számítógépes rendszereibe beférkőzve információkat tulajdonít el, számítógépes kémkedést végez, és egyre több rakétát vásárol. Az USA úgy gondolja, az ország többet költ fegyverkezésre, mint kellene, és a világ legnagyobb kémhálózatát tartja fenn, amelynek célja szellemi tulajdon ellopása és amerikai katonai titkok megszerzése. Kína tagadja a vádakat, az amerikaiak jelentésére reagálva úgy válaszolt, hogy megtámadni senkit nem akar, csupán védelmi céllal fegyverkezik. Az USA már több alkalommal felvetette a problémát közös tárgyalásaik alkalmával, de Kína soha nem ismerte el, hogy valóban ilyen tevékenységeket folytat.

A jelentés szerint Kína kiemelt fontosságúnak tartja Tajvan ügyét, és hadereje erős fejlesztésének hátterében áll az, hogy megakadályozza Tajvan függetlenségi törekvéseit, illetve az Egyesült Államok beavatkozását a Tajvan-kérdésbe.

Kína, amely az Egyesült Államok után a második legnagyobb összeget költi hadserege fejlesztésére a világon, idén várhatóan 106 milliárd dollárt fog fegyverkezésre szánni, ami 11,2%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A valós számok azonban még ennél is magasabbak lehetnek, amerikai becslések szerint valójában majdnem kétszer ekkora összeget (120-180 milliárd dollárt) fordítanak a kínaiak fegyveres erőik fejlesztésére.

Palócz Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek

Megvan a Brexit-megállapodás

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről - jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön a Twitteren, mindössze néhány órával a blokk vezetőinek Brüsszelben tartandó csúcstalálkozója előtt.

Read More »

Karnyújtásnyira a Brexit-megállapodás

Közel a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről, a felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak - közölték csütörtök reggel diplomáciai források.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás