Amerika a kínai árfolyam-politika lazításáért kilincsel

Timothy Geithner, az Egyesült Államok pénzügyminisztere a kínai reformok fontosságára hívta fel a figyelmet az éves USA–Kína stratégiai és gazdasági párbeszéd folyamán. Meglátása szerint Kínának az exportorientált modell felől a belső kereslet felfuttatása felé el kell mozdulni annak érdekében, hogy gazdasági növekedése továbbra is fenntartható legyen.

Mivel Kína fő exportpiacain csökkent a fogyasztás, ezért gazdasági növekedésének üteme lassulni látszik. Az amerikai pénzügyminiszter kiemelte: véleménye szerint Kína kezdi felismerni, hogy a 30 évvel ezelőtti reformokhoz hasonlóan most is a alapvető változtatásokra van szükség. Hozzátette: az USA-nak és az egész világnak szüksége van a kínai reformok sikeres véghezvitelére.

A pénzügyminiszter szeretné, ha lehetővé válna a jüan további felértékelődése (az utóbbi két évben közel 8%-kal erősödött a dollárhoz képest).Ennek hatására csökkenne az USA által gyakran hangoztatott, alulértékelt árfolyamból fakadó kereskedelemtorzító hatás, amely a kínai exportot, illetve a kelet-ázsiai vállalatokat segíti.

Kínának azonban nem érdeke a gyors ütemű felértékelés, hiszen ezzel rontaná exportkilátásait, illetve az egész gazdaságának működésére fájdalmasan hatna. A múlt hónapban bejelentett, a jüan árfolyamváltozásának megengedett mértéket a korábbi 0,5%-os sávról 1%-ra kiterjesztő lépés is inkább a lassú átmenetet hivatott alátámasztani.

Geithner szerint a lassulásra éppen jó megoldás lenne az árfolyam felértékelődésének engedése, hiszen ez amellett, hogy a belső kereslet élénküléséhez vezetne, hathatós eszközt jelentene Kína számára a növekedés és az infláció megfelelő mederben tartásához.

Tamás Ágoston

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás