Fizetéscsökkentéssel spórol a japán kormány

Japánban átlagosan 7,8%-kal csökkentik a köztisztviselők bérét az elkövetkező két évben egy, a héten elfogadott törvény értelmében. Az ezáltal megtakarított, előreláthatólag 580 milliárd jenes (másfélezer milliárd forint) összegből a Tohoku régiót fogja támogatni az ország, ahol az egy éve történt földrengés és szökőár pusztítása miatt még mindig komoly infrastrukturális beruházásokra van szükség – számolt be a Japan Times.

Noda Josihiko miniszterelnök tavaly novemberben szolidaritása kifejezése végett kormányában saját, miniszterei, miniszterhelyettesei, és titkárai fizetését 30%-kal csökkentette idén áprilisig bezárólag. Az ellenzéki Liberális Demokrata Párt és az Új Komeito együttműködésével elfogadott új intézkedés áprilistól a miniszterelnök fizetését ismét 30%-kal, míg a miniszterek és helyetteseikét 20%-kal rövidítené meg további két évig.

A kormányzó Japán Demokrata Párt a rendelkezést saját egyéb törvényjavaslatainak keresztülvitele érdekében támogatta. Noda többek között a parlamenti alsóház 480 férőhelyének 400-ra való redukálásával készül további kiadáscsökkentésre, bár az ellenzékkel való tárgyalás jelenlegi állása szerint még korántsem biztos, hogy a felsőházban kisebbségben lévő demokrata kormány képes lesz elfogadtatni tervét.

Egy másik törvény értelmében a hivatalnokok bére 0,23%-kal fog csökkenni visszamenőleg tavaly áprilistól kezdve, holott múlt évben ennek ellenkezőjét ígérte a kormány. A további törvények értelmében az Önvédelmi Erők alkalmazottai járnak a legjobban,  az ő fizetésük legfeljebb hat hónapig lesz kevesebb, mivel munkájuk a tartomány helyreállításához kapcsolódik. 

Tátrai Kriszta

Felkapott hírek

Friss hírek

Ursula von der Leyen az EB új elnöke

383 szavazattal, 327 ellenében, 22 tartózkodás és egy érvénytelen szavazat mellett megválasztották Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden.

Read More »

Von der Leyen gyakorlatilag mindent megígért az EP plenáris ülésén

Az Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, védeni kell a menedékjogot, és támogatni kell a menekülteket, például humanitárius folyosók kiépítésével - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter kedden Strasbourgban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás