Egy kínai Amerikában

Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnök az Egyesült Államokba utazott a múlt héten, Joe Biden amerikai alelnök meghívására. Ötnapos látogatását Washingtonban kezdte meg, ahol többek között Barack Obama elnök is fogadta. Következő állomása Iowa állam volt, ahol régi ismerőseivel találkozott, majd végül Los Angeles-ben egy kereskedelmi konferenciára és egy kosárlabda meccsre is ellátogatott.

Hszi Csin-ping amerikai utazása hivatalosan csupán Joe Biden alelnök pekingi vendéglátásának viszonzása volt, mégis nagyon szimbolikus jelentőséggel bírt: egybeesett Richard Nixon 1972-es kínai útjának 40. évfordulójával.

Kettő az egyben: ismerkedés és vizsga

Hszi Csin-ping alelnök várhatóan az év végén kezdi meg az elnöki pozíció átvételét Hu Csin-taotól (Hu Jintao): még idén megkapja a Kommunista Párt főtitkára címet, majd 2013-ban ő lesz a Kínai Népköztársaság elnöke is. (Hszi Csin-ping portréját korábbi cikkünkben olvashatja.) Hszi jelenlegi pozíciójából adódóan a találkozó kevésbé hivatalos jellege lehetőséget biztosított Washingtonnak, hogy kicsit jobban megismerkedjenek az ázsiai óriás leendő első emberével – tájékoztat az Economist brit hetilap. Hszi számára pedig egyúttal vizsga is volt az utazás, melyen keresztül a pártvezetés megbizonyosodhatott afelől, hogy képes megalázkodás nélkül tárgyalni az Egyesült Államokkal. Hszi múlt heti útja nem egyedülálló: egy hasonló ismerkedő utat 2002-ben az akkori alelnök, Hu Csin-tao is megtett, még mielőtt a Kommunista Párt főtitkára és elnök lett volna belőle.

Washington – Iowa – Los Angeles

Hszi Csin-ping Joe Biden amerikai alelnök vendégeként érkezett Washingtonba ötnapos amerikai tartózkodása elején, ahol találkozott többek között Barack Obama elnökkel és Hillary Clinton külügyminiszterrel is. Találkozójuk során Obama kiemelte, hogy fontos az országaik közötti szoros kapcsolat, melyhez Hszi hozzátette, hogy egymás kölcsönös megértése és a két hatalom közötti barátság is elengedhetetlen. Mialatt Hszi a Fehér Házban tartózkodott, emberi jogi aktivisták gyűltek össze az épület előtt, hogy tiltakozzanak Kína tibeti agresszivitása ellen.

Hszi Washingtonból egy Iowa állambeli kisvárosba, Muscatine-be utazott szerdán, hogy meglátogassa azokat az amerikai ismerőseit, akikkel 27 évvel ezelőtti útja során, még megyei szintű hivatalnokként találkozott – írja a Foreign Affairs külpolitikai hírportál. Nem egyedülálló, hogy a kínai vezetők beiktatnak magánjellegű kitérőket amerikai útjukba: Csiang Cö-min (Jiang Zemin) volt elnök például 1997-ben sanghaji iskolaéveiből ismert tanárát és iskolatársát látogatta meg. Hszi szerda este egy mezőgazdasági szimpóziumon, majd egy 650 fős vacsorán vett részt Des Moines-ben. Az utóbbi házigazdája Terry Branstad kormányzó volt, akit az alelnök még 1984-ben ismert meg, amikor Branstad Hopej (Hebei) tartományban tartózkodott. Rákövetkező évben Hszi Iowába utazott egy mezőgazdasági delegáció vezetőjeként, ahol találkozott gazdákkal, megnézett egy baseball meccset, valamint két éjszakát egy iowai család otthonában töltött.

Hszi iowai állomása és közemberekkel való találkozása megerősíti a leendő elnök “emberi” arculatát. A BBC tudósítójának elemzéséből az is kiderül, hogy Hszi nagy tiszteletnek örvend otthon a szegényebb földművesek körében. Édesapja, Hszi Csung-hszün (Xi Zhongxun) Csou En-laj (Zhou Enlaj) miniszterelnöksége alatt, 1959-ben miniszterelnök-helyettes lett, ám 1962-ben egy összetűzés miatt Mao Ce-tung (Mao Zedong) elnök bebörtönözte. Ennek következtében a fiatal Hszinek Kína egyik legelmaradottabb régiójának falvában kellett töltenie hét évet, együtt dolgozva a helyiekkel. Elnökként Hszinek meg kell küzdenie a Kína városi és vidéki régiói között egyre növekvő különbségekkel, ezért múltjából fakadó népszerűsége a Kommunista Párt hasznára válik majd.

Hszi alelnök következő állomása Los Angeles volt, ahol részt vett egy kereskedelmi konferencián. „Egy virágzó és stabil Kína nem jelent veszélyt egyetlen országra sem. Mindössze egy olyan hatalom lesz, mely hozzájárul a világbéke és fejlődés eléréséhez” – nyilatkozta vezető üzletembereknek. Amerikában tartózkodásának utolsó napján az amerikai kosárlabdáért rajongó Hszi élőben is hódolhatott szenvedélyének, pénteken ellátogatott egy Los Angeles Lakers kosárlabda-meccsre is.

Hszi kaliforniai látogatása során jelentette be a DreamWorks Animation amerikai filmgyártó óriáscég, hogy 330 millió dolláros (71.5 milliárd forint) közös vállalkozást indítanak Kínával, Oriental DreamWorks néven – írja a BBC. A DreamWorks számára sikerült az, ami Hollywoodnak nem: betörni Kína hatalmas kiaknázatlan piacára. A közös vállalkozás valószínűleg annak is köszönhető, hogy a Kung Fu Panda 2 című animációs film óriási sikert aratott Kínában, ahol a külföldi filmek forgalomba hozatala erősen korlátozott.

A megszokott szidalmak

Obama elnök Hszi látogatása alatt sem feledkezhetett meg arról, hogy Amerikában választási év van és az egyik lehetséges republikánus elnökjelölt, Mitt Romney különösen erősen támadja a Kínával szembeni engedékenysége miatt. Ezért, ahogy már a hasonló magas szintű kínai-amerikai találkozóktól megszokhattuk, felhívta a kínai alelnök figyelmét arra, hogy Kína felemelkedése nem csupán pozitívumokkal, hanem új felelősségekkel és betartandó szabályokkal is jár. Természetesen szóba került, hogy Kínának engednie kellene valutája gyorsabb felértékelődését, és sürgette továbbá a kereskedelemre és a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályok figyelembe vételét is.

Joe Biden alelnök és Hillary Clinton külügyminiszter jól bevett szokás szerint megfeddte Kínát, mert az továbbra is elhanyagolja az emberi jogok tiszteletben tartását. Erre Hszi, a Hu Csin-taótól már jól ismert módon felelt: Kína az elmúlt harminc év reformjai során jelentős lépéseket tett az ember jogok védelme terén. Azonban azt is beismerte, hogy még van hova fejlődniük, éppen ezért nyitottak a téma őszinte megbeszélésére, amennyiben az “egyenlőségen és kölcsönös tisztelten” alapszik. A valóság azonban ellentétes a Hszi által mondottakkal, hiszen a kínai rendőrök brutálisan verték le a Tibetben és Hszincsiangban (Xinjiang) kitört tüntetéseket, az internet nagy része le van tiltva a kínaiak számára és az ország belső politikai ügyei továbbra is átlátszatlanok maradtak.

Meg nem nevezett amerikai hivatalnokok szerint Obama elnök magánbeszélgetésük során megemlítette Hszinek, hogy csalódott, mikor február elején Kína Oroszország oldalára állva kétszer is megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanács Szíria elleni határozatát, mely távozásra szólította volna fel a szír elnököt és nemzeti egységes kormány alakítását segítette volna elő – így oldva meg a hónapok óta tartó polgári életeket követelő politikai krízist.

Amerikai-kínai kapcsolatok jövője

Az Economist elemzője szerint amennyiben Obamát újraválasztják, a két ország elnöke közötti kapcsolat pozitív irányban befolyásolhatja országaik viszonyát. A fiatal amerikai elnöknél csak nyolc évvel idősebb, 58 éves Hszi a kínai vezetők új generációjába tartozik, akik talán jobban megértik a Nyugatot, mint elődjeik. Ezt többek között az is jelzi, hogy nem csupán ő töltött egy kis időt egy Iowa állambeli amerikai családnál fiatal korában, hanem lánya is a Harvardon folytatja tanulmányait.

Európai látogatások

Hszi Csin-ping a Kínai Népköztársaság alelnökeként nem csupán az Egyesült Államokba látogatott el, hanem számos európai országba is. 2009 októberében Belgiumba, Németországba, Bulgáriába, Magyarországra és Romániába utazott, hogy erősítse a kínai-európai gazdasági és kulturális kapcsolatokat annak érdekében, hogy Kína gazdasági növekedése segítsen fellendíteni a világgazdaság helyreállítását – közölte a Hszinhua (Xinhua) állami hírügynökség. 2010 márciusában egy másik útja során Hszi Oroszországba, Fehéroroszországba, Finnországba és Svédországba látogatott, amely országokban szintén jelentős számú bilaterális együttműködési megállapodás született.

Idei amerikai látogatását befejezve Hszi szombaton érkezett Írországba. A kínai alelnök 150 fős, üzletemberekből és kormányhivatalnokokból álló delegációval érkezett az európai országba, ahol háromnapos tartózkodása során jó néhány szerződést írtak alá, melyek elősegítik a két ország minisztériumai, állami ügynökségei, egyetemei és cégei közötti együttműködéseket – írja a BBC. Hszi Csin-ping vasárnap találkozhatott Hszi Csin-pinggel is, egy újszülött borjúval, akit egy ír farmer Kína leendő elnöke után nevezett el. Írországi állomását követően Hszi hétfőn repül tovább Törökországba, ahol két napot tölt majd.

Konrád-Tevely Nikolett

Felkapott hírek

Friss hírek

Állami megrendelésekkel egyengetik a Boeing útját

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat. Az ügylet hosszabb távon 23 milliárd dollárt hozhat a 737 MAX-ok kiesése és a koronavírus hatásai miatt szenvedő cégnek.

Read More »

12.600 pont alá esett a DAX a kiábrándító ZEW-adatokra

Alacsonyabban forognak ma az európai részvények - a világpiaci hangulat még tegnap kezdett el romlani, miután Kalifornia bejelentette, hogy betiltja a zárt területeken történő vendéglátást és bezáratja a mozikat. A TUI úgy döntött, hogy törli a Svédországba és Lisszabonba tervezett utakat az alacsony keresletre és a hatóságok által bevezetett korlátozásokra reagálva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás