Indonézia is az atomstop mellett

Indonézia hétfőn hivatalosan is ratifikálta az ENSZ Átfogó Atomcsend Szerződést, továbbá az ország külügyminisztere csatlakozásra szólította azt a nyolc kulcsfontosságú államot, akik még vonakodnak. A dokumentum egyaránt tiltja a katonai és polgári célú nukleáris robbantásokat.

Az Átfogó Atomcsend Szerződést 1996-ban fogadta el az ENSZ Közgyűlése, ám mindaddig nem léphet hatályba, amíg mind a 44 ország – ami a tárgyalások idején rendelkezett nukleáris reaktorokkal – nem ratifikálja azt. Nyolc meghatározó ország nem hajlandó aláírni az egyezményt: az Egyesült Államok, Egyiptom, India, Irán, Izrael, Kína, Oroszország és Pakisztán.

Egészen decemberig Indonézia is visszautasította a szerződést, amikor is a parlament egyhangúan jóváhagyta, azzal a reménnyel, hogy ezzel elősegíti a nukleáris leszerelés ügyének előre vitelét – nyilatkozta Marty Natalegava külügyminiszter, miután letétbe helyezte a ratifikációs dokumentumokat Ban Kimun ENSZ-főtitkárnál. Mindemellett bíznak abban, hogy a fennmaradó nyolc ország számára is jó példával szolgálnak.

A külügyminiszter továbbá kifejtette abbéli reményét, hogy a Délkelet Ázsiai Nukleárisfegyver-mentes Övezet még az idén létrejön. A tárgyalások csupán tavaly vették kezdetüket, ám a tíz ASEAN-tagállam már a szerződés ratifikálásának utolsó fázisánál tart. A szerződésben elfogadják, hogy nem fejleszthetnek, gyárthatnak és birtokolhatnak atomfegyvert, továbbá ezeket nem raktározhatják és szállíthatják az övezet területén. Ezenkívül nukleáris szerkezetek tesztelését és radioaktív hulladékok lerakását is tilosnak nyilvánítják.

Konrád-Tevely Nikolett

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás