Példátlanul sikeres bicikliprogram Indiában

Alig négy év alatt megháromszorozódott az iskolába járó lányok száma a kelet-indiai Bihár államban a kormány sikeres bicikliprogramja nyomán.

A programmal a helyi vezetés arra a problémára igyekezett választ találni, hogy rengeteg lány azért nem jár iskolába, mert az intézet túl messze van a lakóhelyétől. A bihári kormány ezért úgy döntött, hogy fejenként 2 ezer rúpiát – mintegy 9200 forintnak megfelelő összeget – ad a gyerekeknek biciklivásárlásra. A kezdeményezés eredményeként közel 900 ezren szállhattak fel saját kétkerekűjükre, és az oktatásban részt vevő lányok száma a 2007-ben regisztrált 160 ezerről mára 490 ezerre ugrott.

A 15 éves Pinki Kumári Deszáriban jár középiskolába. Amíg nem jutott biciklihez, teljesen kifárasztotta a naponta gyalog megtett 14 kilométeres út. Ma már mindössze fél órát kell a közlekedésre szánnia, így jóval több ideje jut a tanulásra. A program bevezetése óta megfigyelhető az is, hogy csökken az iskolát félbehagyók száma, és a lányok közül is egyre többet foglalkoznak a továbbtanulás gondolatával.

“Minden reggel alig várom már, hogy az iskolába érjek. Ha idősebb leszek, szeretnék egyetemre menni” – mondta az egyik lelkes kerékpáros kislány a The Guardian című brit lap internes kiadása szerint.

A világ egyik legelmaradottabb és legnépesebb országában a nők fele, a férfiaknak pedig egynegyede analfabéta; a hozzávetőleg 1,2 milliárd főre rúgó lakosság 91 százaléka él vidéken.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás