_

Sikeresen folytatódik a kínai űrprogram

A kínai sajtó elragadtatott hangon ünnepli az űrprogramot: szerdán sikeresen összekapcsoltak egy ember nélküli űrhajót és egy Föld körül keringő mudult. A kínaiak az évtized végére űrállomást terveznek.

Szerdán sikerült dokkolni az egy nappal korábban fellőtt ember nélküli űrhajót a Föld körül keringő űrmodulhoz, így a kínai sajtó ünnepli a technikai előrelépést. Kedden helyi idő szerint 5:58 perckor, a Kanszu (Gansu) tartományban található Csiucsuan (Jiuquan) Szatellit Kilövő Központból útjára indult egy emberi utast nem szállító kínai űrhajó. A Sencsou 8 (Shenzou 8) Góbi sivatagbeli kilövését követő két napon belül, 343 km magasságban került sor a szeptemberben Föld körüli pályára állított Tiankonk 1 modulba (Tiangong 1) való bedokkolásra. Az elkövetkezendő éveken belül a program keretében még legalább két hasonló műveletet tervez a kínai kormány, melyek közül az előzetes kijelentések alapján legalább az egyik emberi utas részvételével fog lezajlani. A misszió elsődleges célja, hogy a kínai mérnökök gyakorolják a dokkolást.

A jelenlegi kezdeményezés hátterében ugyanis sokkal ambiciózusabb kínai tervek állnak. A világ második legnagyobb gazdasága, ami csupán 2003-ban küldött először embert az űrbe, és az első űrsétát csupán három évvel ezelőtt vitte véghez, 2020-ig saját űrállomást kiépítését tervezi.„A fellövés és a dokkoló technológiák fejlesztése lefekteti az űrprogram és az űr kínai felfedezésének alapjait. Az űrrel kapcsolatos tudományos kutatás során szerzett tudás az emberiség közös tulajdona, melyből így az egész világnak részesednie kell” – nyilatkozta Csou Csian-pink (Zhou Jianping), a program vezetője.

Az űrhajó fellövése:

A Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao), a Kommunista Párt hivatalos lapja „teljes sikernek” könyvelte el a kilövést, a társadalmi egyetértés azonban nem töretlen. Az eseményeket beárnyékolja az a júliusi sanghaji vonatbaleset, melyben 280-an sérültek meg, és mely ezáltal felhívta a figyelmet a gyenge közlekedésbiztonságra és inkább annak fejlesztését szorgalmazták a csúcstechnológiás vasutak építése helyett. Most az internetes fórumokon többen is „presztízs beruházásnak” nyilvánították az űrhajó fellövését, mely „emberi és pénzbeli erőforrásokat pocsékol el”. A társadalom egy csoportja pedig meglehetősen semlegesen viszonyul a kínai űrprogram létéhez, mondván „nincs közvetlen hatással ránk, hétköznapi emberekre”. Ezt tükrözik a Sina Weibón (a kínai Twitter) elindított közvélemény-kutatás nyilvánosságra hozott eredményei is, melyen a résztvevők eddig 40 százaléka választolt igennel az azt firtató kérdésre, hogy őt büszkeséggel tölti-e el a kilövés sikeressége, miközben 47 százalék úgy érezte „semmi köze hozzá”.

Roja Csilla

Felkapott hírek

Friss hírek

Eredménytelenül zárult az ENSZ madridi klímacsúcsa

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson részt vevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

Read More »

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás