Merre tovább, kommunista Kína?

A Kínai Kommunista Párt július elsején 90 éves lett. Az ünneplés központi témája a múlt sikereinek felidézése, a reform terén véghezvitt forradalmi fejlődés kihangsúlyozása volt, csekély utalással a jelenre vagy a jövőre. Pedig a világ számára a maói tettek helyett valószínűleg érdekesebb kérdés: merre tart Kína? Mit rejtenek a párt kevéssé ismert frakcióharcai, mire lehet számítani a jövőre esedékes “utódlás” során, illetve lesz-e kínai típusú demokrácia?

2011. július elsején ünnepelte a Kínai Kommunista Párt (KKP) megalapításának 90. évfordulóját. A különböző gálaelőadások, múltidéző tévéműsorok és egyéb színes programok keretében a vezetőség alapvetően a történelmi sikerekre helyezte a hangsúlyt, fokozott figyelmet fordítva mindazon, főleg Mao Ce-tung (Mao Zedong) pártfőtitkár ideje alatt (1949-1976) elkövetett borzalmak kihagyására, amik esetleg beárnyékolhatnák a „dicső múltat”. A pekingi kormány sajátos múltszemlélete önmagában megérne egy komolyabb elemzést, de a kerek születésnap betöltése után az egész nemzetközi közösség számára érdekfeszítőbbek lehetnek azok a témák, amelyek a világ legnépesebb diktatúrájának jelenével foglalkoznak.

Ilyen például a párton belüli politikai harcok és csatározások jelentősége, illetve ehhez kapcsolódóan a szembenálló frakciók jelenléte, továbbá értelemszerűen az átmeneti időszakot hozó 2012-es év, tudván, hogy Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnök mandátumának lejártával esedékes hatalomutódlás kimenetele alapjaiban fogja meghatározni a KKP jövőbeli politikai arculatát. Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) idején a posztutódlás nem egyszer kétségbeesett kapkodással és a pártmunkát blokkoló konszenzuskereséssel járt, ezért nem túlzás azt állítani, hogy a 2012-es év a közeljövő legnagyobb kihívását tartogatja a KKP-rezsim számára.

Frakciók harca a párton belül

A KKP a Népköztársaság 1949-es kikiáltása óta kizárólagos helyet foglal el a kínai politikai palettán, tényleges alternatívát nyújtó politikai tömörülésnek sosem volt létjogosultsága a kommunisták mellett. Az érdemi többpártrendszer hiánya ellenére a szembenálló vélemények képviselete nem idegen a kínai politikától, a párton belül ugyanis léteznek különböző frakciók. Már Mao és Teng ideje alatt is megfigyelhető volt a más-más érdekeket felvonultató csoportosulások vitája és összecsapása, ami miatt korántsem tudott minden döntés mögött egységesen felsorakozni a párt. Ez a jelenség a legtisztább formájában az 1989-es Tienanmen-téri tüntetés idején mutatkozott meg, amikor a keményvonalas Teng Hsziao-ping és Li Peng kormányfő párton belüli ellenpólusaként lépett fel a párbeszéd fontosságát hangsúlyozó Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) pártfőtitkár. Csao május közepén tartott Tienanmen-téri beszédében nyíltan elismerte a KKP hibáit, illetve jogosnak tartotta a felkelők kritikáit. A pártfőtitkárt rendkívüli őszintesége miatt természetesen azonnal elmozdították posztjáról, később élete végéig házi őrizetbe került.

A precedensértékű példa ellenére a KKP-n belüli elképzelések továbbra is változatosnak mondhatók, még akkor is, ha a különböző véleményeket és politikai irányvonalat képviselő frakciók jelenléte ma már kevésbé akadályozza látványosan a pekingi kormány munkáját. Annak ellenére, hogy a szakértők általában több, jól elkülöníthető csoportosulást vélnek felfedezni a párton belül, az bizonyosan állítható, hogy a KKP legalább két szembenálló tömörülésnek ad egyszerre otthont. Az egyik oldalt az úgynevezett „elitista koalícióként” is ismert Sanghaj-csoport jelenti, a másikat pedig a vidéki Kínát erősebben képviselő „populista koalíció”.

A Sanghaj-csoport vezérének az ex-pártfőtitkár Csiang Cö-min (Jiang Zemin) tekinthető, aki a párt „öregjeként” a mai napig jelentős szerepet tölt be Kína politikai életében. A csoportban olyan káderek vannak, akik a politikai karrierjüket alapvetően családi kapcsolatok útján építették, vagyis általában a már idős forradalmárok leszármazottjai – őket szokás angolul princeling-nek hívni, amit hercegecskének lehetne fordítani. Ebbe a kategóriába tartozik például Po Hszi-laj (Bo Xilai)  2004 és 2007 közötti kereskedelmi miniszter, aki jelenleg a legfontosabb pártszervezet, a Politikai Bizottság tagja illetve a 2008 óta alelnök, szintén Politbüro-tag Hszi Csin-ping (Xi Jinping) (Xi Jinping) is, ők a párt óvatosabb és konzervatívabb, kevésbé reformista vonalát képviselik. A populista koalíciót Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök és Hu Csin-tao elnök neve fémjelzi, akik reformpártiak és inkább az ország vidéki érdekeit jelenítik meg. Tagjai között olyanok szerepelnek, akik a párt fősodrába alsóbb pártfunkciók betöltése után jutottak, azaz az ő esetükben a családi kapcsolatrendszer kevésbé releváns tényező. Munkájukban inkább a kínai politika elitjellegének kiegyensúlyozására, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására, illetve azok mérséklésére törekednek.

Posztutódlás kínai módra?

A két frakció közötti erőviszonyokról általában keveset tud a külvilág, bár különböző hírek alapján itt-ott azért érzékelhető, hogy a kulisszák mögött igen eseménydús a párt élete. A KKP alapításának 90. évfordulója alkalmából például mindenképpen érdekes fejlemény, hogy a Hu Csin-tao elnök 2003-as hatalomátvétele óta minden jelentősebb eseményen megjelenő Csiang Cö-min egykori pártfőtitkár nem vett részt a születésnapi gálán. Az elitista vonal legfontosabb politikusának távolmaradása mögött meg nem erősített hírek szerint csupán a 84 éves káder betegsége áll, amivel kérdésessé válhat, hogy a 2012-es hatalomátadásnál mennyire tud „politikailag jelen lenni” – szerdán a fentiek miatt a hongkongi sajtó Csiang haláláról számolt be, ezt egyelőre azonban Pekingben nem erősítették meg.

Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a populista koalíció mostani erőfölénye – tudván, hogy a Hu–Ven tandem a populista irányt képviseli – mérséklődik 2012 után, ugyanis Hu Csin-tao elnök posztjának legnagyobb várományosa a már említett Hszi Csin-ping jelenlegi alelnök. Ezt azért lehet valószínűsíteni, mert a múltat jellemző ad hoc választások helyett a potenciális elnök felemelkedése során meghatározott pozíciókat tölt be, így a külvilág számára is kiszámíthatóvá és megjósolhatóvá válik az adott poszt utódlási folyamata. Ezek természetesen csak íratlan, szokásjellegű szabályok, de az jól látható, hogy a kiválasztott káder „felkenése” immáron egy intézményesült procedúra során történik. A 2007-es 17. pártkongresszuson Hszi Csin-pinget a Központi Bizottság Állandó Bizottságának tagjává és a KB titkárává, 2010 októberében pedig a hadsereget felügyelő Központi Katonai Bizottság alelnökévé választotta a KKP. Ezek a posztok kulcsfontosságúak ahhoz, hogy Hszi jövőre Hu Csin-tao elnök utódja lehessen.

Kommunista-e a KKP?

A KKP belső egysége és egyértelmű politikai iránya tehát alapvetően megkérdőjeleződik a fentebb említettek fényében, ahogyan abban is joggal kételkedhetünk, hogy vajon a kommunizmus továbbra is irányadó ideológia-e a rezsim eszmerendszere szempontjából. Annak ellenére, hogy szakértők szerint Kína aktuális ideológiai alapjainak mibenléte a jelenlegi kutatások tárgyát képezi, az biztosan állítható, hogy a kommunista retorikát és a marxi utópisztikus államépítés nevében való tevékenykedést 1989 után gyakorlatilag felszámolták. A keletközép-európai kommunizmusok dominószerű bedőlésével, majd két évvel később a történelme során gyakran példaként szolgáló Szovjetunió megszűnésével a kommunizmus, mint ideológia, világraszóló csődöt mondott.

Ahogy Hu Csin-tao is óvatosan utalt rá a párt születésnapja alkalmából tartott beszédében, a maói múltban több olyan szörnyű ügy volt, amire korántsem lehet büszke a KKP, ezért a kommunizmusból való – ha nem is névleges – kikeresztelkedés szükségesnek bizonyult a rezsim jövője szempontjából. A bukott ideológia eltörlését erősítette Teng Hsziao-ping jól ismert mondása is: a párt „vörössége” helyett Teng azt hangsúlyozta: lényegtelen, milyen színű a macska, az a fontos, hogy elkapja az egeret. Azaz: a rezsim ideológiai hovatartozásától függetlenül a pekingi kormány feladata a gazdasági teljesítmény biztosítása. Ez a kínai pragmatizmus lényege, ami Teng ideje óta meghatározó a KKP-n belül, még akkor is, ha az utóbbi időben újfent megerősödőben vannak az ortodoxabb, retrográdabb, a maói szélsőségekre nyitottabb hangok a társadalomban.

A maoisták előretörésének egyik támogatója a már említett Po Hszi-laj, Csungking (Chongqing) város pártbizottságának titkára, aki klasszikus kommunista forradalmi nóták népszerűsítésével próbálta a patriotizmus és a múlthoz való lojalitás érzetét erősíteni a párt születésnapjának közeledtével. Érdemes megfigyelni, hogy Hszi Csin-ping potenciális hatalomra kerülésével a Po Hszi-laj nevével is fémjelzett elitista vonal révén megerősödnének a konzervatív, tradicionalista hangok a vezetők körében. Minderről persze csak 2012 után lehet biztosat mondani.

Kínai demokrácia?

A KKP belpolitikai viszonyai és ideológiai hátterét illetően nem lehet szó nélkül elmenni a szakirodalomban központi helyet kapó kínai demokrácia kérdésköre mellett. A kifejezés mögött lényegében a kommunista rezsim demokratikus elemekkel való felvértezése áll, ami korántsem a rendszer lebontását célozza, hanem az „ellenálló képességének” megnövelését. Az egyesek által demokratikusnak vélt változás legfőbb feladata az utóbbi gazdasági szárnyalása alatt lemaradt és perifériára jutott elégedetlen hangok megnyugtatása, véleményeik becsatornázása. Ennek központi eleme a falusi és községi szinten bevezetett demokratikus választási lehetőség, aminek tényleges hatásfokában, illetve demokratikus voltában valószínűleg joggal lehet kételkedni. Az ugyanis inkább a „politikai reform” korlátozott megvalósulását támasztja alá, hogy az elmúlt időkben rendkívül gyakran történtek zavargások és tüntetések a népköztársaságban, ami azt feltételezi, hogy a KKP továbbra sem „nyújt eleget” a nép számára.

A KKP politikai kísérletezgetése csak a párt túlélését szolgálja, nincs szó a nép érdemi figyelembe vételéről. Ahogy a Brookings Intézet neves szakértője megfogalmazta: „A Kínai Kommunista Párt 90 évesen kicsit olyan, mint minden 90 éves: egyre zavartabb, bizonytalanabb, és teli van félelmekkel. Azon kísérletezik, hogy valamilyen úton meghosszabbítsa az életét, de a feladat összetettsége végül maga alá gyűri”.

Peragovics Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Elakadt a bíróságon Trump falépítési projektje

Haywood Gilliam kaliforniai bíró szerint Donald Trump jogtalanul irányít át a védelmi költségvetésből pénzt a kerítésépítésre, mert a washingtoni kongresszus nem hagyta ezt jóvá. A bírói döntés miatt Új-Mexikó államban egy 74 kilométeres szakasz, az arizonai Yumában pedig egy 8 kilométeres szakasz megépítése kapott piros lámpát.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás