Ujjlenyomatot vennének a maláj választóktól

Malajziában ujjlenyomatot vennének a választóktól, hogy így akadályozzák meg a választási csalásokat.

A malajziai Választási Bizottság bejelentette, hogy új, ujjlenyomatot használó rendszer bevezetését tervezik a következő választás előtt, melynek segítségével megakadályozhatóak lennének a csalások. Az új rendszer segítségével elkerülhető lenne, hogy egy polgár több voksot adjon le, valamint a többszörös és a választói névjegyzék is átláthatóbbá válna – jelentette az AFP hírügynökség.


A rendszer – mely kapcsolódni fog a nemzeti nyilvántartási rendszerhez – lehetővé teszi, hogy a választókat a nyilvántartás alapján azonosítsák, mielőtt biztosítják számukra a szavazólapot. Így a szavazat leadása után az érintett személy nem tud elmenni egy másik szavazóhelységbe, hogy újra leadhassa szavazatát – magyarázta Abdul Aziz Mohamad Yusof, a Választási Bizottság elnöke. Ez hasonló technológia lenne, mint amit a Bevándorlási Hivatal alkalmaz, amely az országba látogatók személyes információit tárolja, így segít a kormánynak a határokon átnyúló bűnözés és az illegális bevándorlók beáramlásának megfékezésében.

A maláj kormány döntésében szerepet játszott az ellenzéki pártok és a választási aktivisták jövő hónapra tervezett tömegnagygyűlése is, amely megmozdulásra többek között a szavazatokkal történő visszaélések miatt kerül sor. A július 9-ére tervezett tiltakozást a Bersih elnevezésű tömörülés szervezi, amely  tiszta és tisztességes választásokat, a választók ujjlenyomat-azonosítását, valamint szabad média hozzáférést és a kampányidőszak kiterjesztését követeli. A rendőrség szerint a tervezett rendezvény illegális és intézkedéseket tesznek azok ellen, akik részt vesznek rajta. Malajziában az olyan összejövetelekhez, amelyeken ötnél többen vesznek részt külön engedély szükséges, amit ritkán adnak meg.

Andrew Khoo, a Bersih egy tagja üdvözölte a lépést, de elmondta, hogy technikai nehézségek akadályozhatják a folyamatot, mivel szerinte sok maláj személyi igazolvány hibás chipet tartalmaz. Khoo azt is elmondta, hogy a rendőrségi figyelmeztetés ellenére is megtartják demonstrációjukat. A Bersih legutóbb 2007-ben szervezett nagyobb tüntetést Kuala Lumpurban a szabad és tisztességes választásokért, melyen mintegy 30 ezer ember vett részt. A megmozdulásnak a rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal vetett véget. A jelenlegi rendezvényre is sok embert várnak, mivel az országban sokan elítélik a Választási Bizottságot az előző szavazáson történt állítólagos szabálytalanságok miatt.

Az utolsó parlamenti választásokat 2008-ban tartották, melyen az országot függetlenné válása óta kormányzó Nemzeti Front (Barisan National) koalíció története legrosszabb eredményét érte el. A Nadzsib Razak vezette tömörülés – habár megőrizte hatalmát – elvesztette hagyományos kétharmados parlamenti többségét az Anvar Ibrahim miniszterelnök-helyettes vezette ellenzéki koalícióval (Igazság Párt – Pakatan Rakyat) szemben. A következő választást várhatóan 2013-ban tartják.

Tusor Anita

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás