Magyarországra érkezett a kínai miniszterelnök

Pénteken három országot érintő európai körútja első állomásaként Magyarországra érkezett Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök. A kormányfő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren adott nyilatkozatában kiemelte, az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Magyarország „fáradhatatlanul dolgozik” az EU–Kína kapcsolatok mélyítésén, hozzátéve, hogy az ország az első európai államok egyike volt, amely diplomáciai kapcsolatok létesített a Kínai Népköztársasággal. Ven kommünikéjében abbéli reményének adott hangot, hogy látogatása segíteni fogja „a két nép közös megértését és barátságát”, továbbá mélyíti majd a két ország bilaterális kapcsolatait és a „kölcsönösen előnyös együttműködést”.

Magyarország 24 év óta először fogadja a kelet-ázsiai ország kormányfőjét, Ven pénteken az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének díszelőadására látogat, szombaton pedig a Magyar Tudományos Akadémia gazdasági fórumán fog részt venni. A kormányfőt Orbán Viktor miniszterelnök, Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László, a parlament elnöke is fogadja, a megbeszélések mellett gazdasági megállapodásokra is számítani lehet a kétszáz kínai üzletember által elkísért Ven látogatása során. Ezek egyike egy szombathelyi teherrepülőtér megvétele és Kína közép-európai szállítóbázisává alakítása lehet, az index értesülései szerint a Sanghai Construction Co. 100 milliárd forintos beruházást tervez a nyugat-magyarországi városban.

Orbán Viktor magyar kormányfő június 6-án, Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszterrel folytatott budapesti megbeszélését követően úgy fogalmazott, hogy kínai–magyar együttműködés kilátásai nagyszerűek, míg Jang Peking „jó barátjának” nevezte Magyarországot. Orbán legutóbb tavaly októberben, a sanghaji világkiállításon találkozott Ven-nel, akkor a kereskedelmi kapcsolatok mélyítéséről, továbbá a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt közti politikai párbeszéd fejlesztéséről tanácskoztak.

A Hszinhua (Xinhua) kínai állami hírügynökség tájékoztatása szerint Magyarország „Kína egyik legfontosabb kereskedelmi partnere Közép- és Kelet-Európában”, a két ország közti kereskedelem volumene tavaly 28%-kal nőtt, összesen 8,7 milliárd dollárra (1650 milliárd forint) volt tehető, míg az idén elérheti a 10 milliárdot (1900 milliárd forint). A közelmúltban a magyar kormány igen nagy hangsúlyt helyezett a kínai kapcsolat mélyítésére, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az elmúlt egy év során négyszer látogatott a kelet-ázsiai országba. Budapest a magyar EU-elnökséget is felhasználta ázsiai kapcsolatainak fejlesztésére: májusban EU–Kína stratégiai párbeszédet, míg június elején Ázsia–Európa találkozót rendeztek a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Ven a pekingi Külügyminisztérium által „kulcsfontosságúnak” nevezett ötnapos európai körútja során Magyarországot követően az Egyesült Királyságba és Németországba látogat majd. 

Mészáros Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

Békülőben Dél-Korea és Japán

Dél-Korea pénteken, hat órával a hírszerzési információk kölcsönös cseréjéről szóló, Japánnal kötött egyezmény (GSOMIA) hatályának lejárta előtt úgy döntött, hogy mégsem hátrál ki a megállapodásból, mert a japán fél érdeklődést mutatott a vitát rendezni hivatott párbeszéd folytatása iránt.

Read More »

Teljes politikai bénultság Libanonban

Michel Aun libanoni államfő csütörtökön ismételten "párbeszédet" sürgetett az utcai tiltakozókkal anélkül, hogy bármiféle konkrét javaslatot tett volna ennek mikéntjére. A korábbi miniszterelnök-jelölt Hariri ismételt visszatérésében bízik, pedig ő októberben már másodszor mondott le.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás